Legfőbb Ügyészség: nyomoznak az újdörögdi tragédia ügyében
Polt Péter (MTI/Balogh Zoltán)

„A sorkatona csak akkor tudja meg, hogy a tűzszerész zászlóaljhoz került, amikor már bent van a laktanyában.” Ez a megállapítás Polt Péter egykori helyettes onbudsman vizsgálatából származik, amit akkor készített, amikor két tűzszerész meghalt egy aknarobbanás következtében. Most legfőbb ügyészként kérdezzük az újdörögdi baleset kapcsán. A Legfőbb Ügyészség kérdéseinkre mindössze annyit válaszolt: az ügyben a Győri Regionális Nyomozó Ügyészségen büntetőeljárás van folyamatban. További tájékoztatás az eljárás befejezéséig nem adható.

„A baleset kapcsán megjelent újságcikkek és tudósítások hangsúlyozták, hogy a sorkatonák részvétele a tűzszerész munkában önkéntes, önálló döntésük az, hogy a Honvéd Tűzszerész és Aknakutató Zászlóaljhoz vonulnak-e be, és rendszeresen felteszik nekik a kérdést, hogy valóban kívánnak-e segéd tűzszerészként dolgozni. A laktanyában végzett meghallgatások alkalmával egyértelműen kiderült, hogy a sorkatona csak akkor tudja meg, hogy a tűzszerész zászlóaljhoz került, amikor már bent van a laktanyában. Ekkor valóban elhangzik a kérdés, hogy itt kíván-e maradni, amit természetesen nem lehet valódi választási lehetőségként felfogni, hiszen sokszor még azzal sincs tisztában a katona, hogy pontosan milyen tevékenységet fog ellátni. Nem tűnik túl valószínűnek, hogy egy frissen bevonult katona az első pár napban bármiért szólni fog feletteseinek” – olvasható egy 1997-es ombudsmani jelentésben, amit információnk szerint Polt Péter, jelenlegi legfőbb ügyész, akkori helyettes ombudsman írt. Az ombudsman akkor Gönczöl Katalin volt, de az ő és helyettese közti munkamegosztás következtében a honvédség területe Polt Péter alá tartozott.

1997. júliusában bejárta az országos sajtót az eset, hogy két tűzszerész halt meg Dunaharasztiban, amikor hatástalanítás közben felrobbant egy második világháborús aknagránát. A 82 milliméteres lövedék robbanása következtében egy hivatásos főtörzsőrmester és egy sorállományú honvéd vesztette életét, ezért indult a vizsgálat, ami több figyelemre méltó megállapítást is tartalmaz, leginkább akkor, ha egybevetjük a múlt heti, Újdörögdön történt esettel.

Felrobbant kézigránát okozta a balesetet a honvédség újdörögdi gyakorlóterén
Magyar Hang

Felrobbant kézigránát okozta a balesetet a honvédség újdörögdi gyakorlóterén

A kiképzést kormányzati tisztviselők részére szervezte a Magyar Honvédség.

Mint ismeretes, éles kézigránát robbant egy kormánytisztviselő kezében az újdörögdi katonai gyakorlótéren. A Miniszterelnökségen dolgozó fiatal nő súlyos sérüléseket szenvedett, egyik kezét csuklóból, a másikat alkarból veszítette el. A balesetért senki sem vállalta a felelősséget, Somogyi Zoltán törzsigazgató pedig arról beszélt egy szombati sajtótájékoztatón, hogy a résztvevők önként mentek el a kiképzésre. Orbán Viktor kormányfő pedig hétfőn a Parlamentben arról beszélt, hogy baleset történt, az áldozat pedig hős. Egyebekben fölszólította az önkéntességet megkérdőjelező szocialista Gurmai Zitát arra, hogy szégyellje magát. Ugyanakkor Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök, a Tisza párt szakértője azt mondta: birtokában lévő levelek tanúsítják, hogy a kormánytisztviselőknek „melegen ajánlott” a kiképzésen való részvétel, s a 24.hu-nak nyilatkozva hozzátette. egy kéthetes kiképzés alatt nem lehet eljutni a kézigránátdobásig. Ugyanis a technika mellett a katonai rendet is el kell előtte sajátítani. Ő is csak kiképzése negyedik hetén fogott először kézigránátot a kezében.

A robbanás életveszélyes sérültje az Adaptív védelem elnevezésű programban vett részt. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség különleges képzését a közigazgatásban dolgozók számára alakították ki, hogy az önkéntes jelentkezők megismerjék a honvédelmi alapismereteket, ezáltal a jövőben magasabb szinten tudjanak együttműködni a katonákkal. A toborzás már tavaly januárban elindult, a közigazgatás különböző szintjein kezdte meg a kormány a kedvcsináló kampányt. Ruszin-Szendi Romulusz szerint a felkészült tiszteket kirúgták a honvédségtől, így most a tartalékos rendszerben szeretnének létszámot produkálni. „Minden követ megmozgatnak azért, hogy a miniszterelnöknek azt tudják jelenteni, hogy milyen sikeresek vagyunk, mennyi ember jelentkezett.”

Ruszin-Szendi Romulusz: „melegen ajánlott” volt a részvétel a kiképzésen
Magyar Hang

Ruszin-Szendi Romulusz: „melegen ajánlott” volt a részvétel a kiképzésen

De akkor hogy is van ez az önkéntesség?

Állításaival kapcsolatban a Telex megkereste a Miniszterelnökséget, amely azt a választ adta, hogy „a leghatározottabban visszautasítják” a korábbi vezérkari főnök állításait. Amint írják, „az Adaptív Védelmi Programban való részvétel mindenki számára önkéntes”. A programban, közölték, a jelentkezés és a részvétel is többszintes, egy alapozó-, és egy ’az önkéntes tartalékosi képzésnek megfelelő’ tudás elsajátítására alkalmas fázisból áll. Az alapozó képzést elmondásuk szerint tavaly 184 fő kezdte el és 141 fejezte be, a második fázist pedig 72-en végezték el. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint „a jelentkezők és a programban részt vevők két alkalommal is szigorú egészségügyi és pszichológiai vizsgálaton vettek részt”, a képzést pedig „bármelyik fázisban önként befejezhették”, következmények nélkül. Azt is hozzátették, „a képzést mindvégig magasan képzett egészségügyi szakemberek támogatták.” Válaszukat azzal zárták, szerintük Ruszin-Szendi „állításai minden valóságot nélkülöznek. A volt vezérkari főnök nyilatkozata ízléstelen és a tragédiával való alattomos visszaélés politikai célok érdekében”.

Viisszatérve az 1997-es ombudsmani jelentésre: a „sorállomány által megszerzett elméleti tudás legfeljebb arra elég, hogy a katona nagyjából beazonosítsa a lőszer típusát, azonban az ezt meghaladó ismereteket, ilyen rövid időtartamú és szintű képzés alatt nem lehet elsajátítani. A balesetkor a sorállományú katona kezében tartotta a lőszert, miközben a járőrparancsnok a szennyezett aknatestet próbálta megtisztítani, ami szükséges a lőszer beazonosítása céljából” – áll a szövegben.

Kerestük a legfőbb ügyészt, szerinte elképzelhető-e, hogy ma egy miniszterelnökségi dolgozó önként vegyen részt egy olyan kiképzésben, amely elvezetett az újdörögdi tragédiához. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy szerinte elegendő-e az a tudás, amit a miniszterelnökségi dolgozó megszerezhetett a gránátról? Érdekelt minket az is, hogy szerinte az, hogy valaki önkéntesen vesz részt egy hasonló feladatban/gyakorlatban, mentesíti-e az illetékes hatóságokat a felelősségük alól. Kíváncsiak vagyunk arra is, indítana-e ma vizsgálatot a történtek nyomán, mint annak idején, helyettes ombudsmanként. A Legfőbb Ügyészség kérdéseinkre azt válaszolta: az ügyben a Győri Regionális Nyomozó Ügyészségen büntetőeljárás van folyamatban. További tájékoztatás az eljárás befejezéséig nem adható.