Áprilistól a magyarok is csak fizetős engedéllyel utazhatnak az Egyesült Királyságba
Várakozó beutazók a londoni Heathrow repülőtéren (Fotó: 1000 Words/Shutterstock)

Április 2-tól minden magyar utazónak kötelező lesz az elektronikus utazási engedély (ETA), ha az Egyesült Királyságba szeretne belépni. Az engedélyért fizetni kell, és az igénylésre is szigorúbb szabályok vonatkoznak. A brit kormány közleménye szerint az Elektronikus Utazási Engedély (ETA) rendszerét ekkor terjesztik ki az olyan európai országokra, ahonnan nem kell vízum a belépéshez.

Az új rendszer a brit határok édelmét szolgálja, és hasonló az amerikai ESTA rendszerhez. A bevezetés célja a biztonság növelése és a visszaélések megelőzése, a gyakorlatban az utazás előtti extra adminisztrációt és költséget is jelent. A jelenleg 10 fontba (nagyjából 5 ezer forint), április 9. után pedig 16 fontba (körülbelül 7700 forint) kerülő engedély két évig vagy a kérelmező útlevelének lejártáig érvényes, és az érvényességi idő alatt korlátlan számú beutazást tesz lehetővé, esetenként legfeljebb hat hónap időtartamra.

Az engedélyt egy okostelefonos alkalmazással vagy a brit kormány honlapján lehet igényelni. A folyamat – amelyben segít a londoni magyar nagykövetség videója – csak néhány percig tart, érvényes útlevélre, e-mail címre és bankkártyára van hozzá szükség. A kérelem kitöltésekor az engedély igénylőjének le kell fotóznia az útlevelét és saját magát is. Akik a honlapon keresztül adják be a kérelmet, külön kell ezeket a képeket feltölteniük, míg az okostelefonos kitöltők az appon keresztül tudnak fotózni. Ezek után csak néhány egyszerű kérdésre kell válaszolni, például hogy az ember rendelkezik-e más állampolgársággal is azon kívül, ami az útlevelében szerepel, vagy hogy követett-e el háborús bűnöket vagy terrorcselekményt.

A brit belügyminisztérium szerint a kérelmezők túlnyomó többsége automatikusan, néhány perc alatt megkapja a beutazási engedélyt, így változatlanul lehetséges akár spontán ötlettől vezérelve is a beutazás Nagy-Britanniába. Ugyanakkor azt javasolják, hogy a beutazók három munkanappal utazásuk megkezdése előtt kérvényezzék a belépési engedélyt, tekintettel azokra a csekély számú esetekre, amelyek további elbírálást igényelnek. Az elbírálás eredményéről e-mailben értesítik a felhasználót.

Nem kell kiváltaniuk az ETA-t azoknak az EU-állampolgároknak, akik 2020 végéig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek Nagy-Britanniában, és megszerezték az ehhez szükséges, meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyt (EU Settled Status), amely változatlanul biztosítja számukra a brit EU-tagság idején megszerzett jogosultságaikat. Április 9-től azoknak sem lesz szükségük beutazási engedélyre, akik csak átszállnak egyik repülőgépről a másikra az Egyesült Királyságban, és nem kell átmenniük határellenőrzésen.