
Áramellátási hiba történt kedd délután a 2-es metró vonalán, emiatt egy szerelvény a nyílt pályán rekedt, utasait ki kellett vezetni; senki sem sérült meg.
A BKV Zrt. és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-hez eljuttatott közös közleményében azt írta: egyelőre ismeretlen okok miatt keletkezett áramellátási hiba a 2-es metró vonalán. A metró a Pillangó utca és az Örs vezér tere között megállt, az alagútban rekedt szerelvényekből a helyszínre érkező tűzoltók menekítették ki az utasokat a Pillangó utcai megálló vészkijáratán keresztül. – Személyi sérülés nem történt – írták. Tájékoztatásuk szerint a hiba miatt 18.16-tól a metró az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között nem közlekedett, ezen a szakaszon pótlóbuszok jártak. A BKK emellett a 80-as trolibusz igénybevételét is ajánlotta a környéken közlekedőknek. Kiemelték, hogy a teljes metróvonal váratlan, azonnali pótlása komoly erőforrásokat igényel, ilyen esetben más vonalakról is szükséges az autóbuszok átcsoportosítása, emiatt néhány más járaton apróbb kellemetlenséget okozhat az utasoknak egy-egy jármű kivonása a vonalról. A helyszínen a BKV Zrt. és a tűzoltóság szakemberei vizsgálták az eset körülményeit.
Késő este újabb közleményt adtak ki, melyben arról írtak, hogy tart az áramellátási hiba javítása, ezért csak a szerda reggeli üzemkezdésre állhat helyre a közlekedés. Tájékoztatásuk szerint az első vizsgálatok alapján egy áramellátási megszakító hibásodhatott meg az M2-es metróvonalon kedden, 18 óra után. Az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között, a feszültségmentes pályán a szerelvények nem tudnak közlekedni, ezért az utasokat pótlóbuszok szállítják. Kiemelték: a megszakító hibája zárlatot okozott, amely miatt a biztosítóberendezés kábelei is megsérültek, ezeket cserélni kell. A BKV szakemberei folyamatosan dolgoznak a hiba elhárításán. A tervek szerint ezen a szakaszon a reggeli üzemkezdetkor állhat helyre a közlekedés – tették hozzá. A közlemény szerint az egyik szerelvény épp két állomás között, a nyílt pályán tartózkodott, amikor elment az áram. A BKV és a BKK köszöni az utasok türelmét és megértését – hangsúlyozták.