Százezer feliratkozó a Magyar Hang Youtube-csatornáján!

Hetilapként indultunk 2018 tavaszán, de azóta jóval többek vagyunk: a ma már értelemszerű és kötelező online jelenlét (hang.hu) mellett könyveket adunk ki (eddigi nyolc kiadványunk egyike, Stefano Bottoni A hatalom megszállottja című kötete jóval 16 ezer feletti eladásnál jár), és van egy erős videós jelenlétünk is. 

Most ez utóbbiról lesz szó, mert több értelemben is mérföldkőhöz érkeztünk. Kedd délután a csatornánkon elértük a 100 000 feliratkozót, de az igazán nagy számok még hátra vannak. Az utóbbi három hónap kiemelkedő nézettséget hozott: műsoraink valamelyikét októberben 2 millió 50 ezer alkalommal indították el, míg novemberben 2 407 000-es, decemberben pedig 2 370 000-es nézettséget regisztrálhattunk. A tavalyi év minden eddigi rekordot megdöntött a YouTube-csatornánkon: egy év alatt 19,6 milliós nézettség áll a Magyar Hang számlálóján. És van egy még fontosabb szám, ugyanis nem mindegy, ha valaki csak belenéz néhány másodpercig – percig egy műsorba, vagy tartósan ott marad a monitor vagy képernyő előtt. A mi csatornánk különösen erős ebben a tekintetben: nézőink 2024-ben 5,3 millió órát töltöttek velünk! Ez 605 évet jelent (!), gondolják el, ennyi idő alatt mennyi hasznos információt, érdekes gondolatot, megfontolandó véleményt lehet eljuttatni a nézőhöz.

A műsoraink történetéről néhány szó: miután 2018 nyarán nem engedték be a HírTV stúdiójába a nyári szünetből visszatérőket a Szabadfogás felvételére, aznap este tőlünk ment egy élő adás. A nagy siker eredménye a Kötöttfogás, amely immár a 330. adásnál tart – az utolsó éppen egy Extra volt, a felvétel telt ház előtt készült a 6szín Teátrumban. Annak idején arra gondoltunk: ha már tévés stábot hívunk a Kötöttfogás felvételére, egy füst alatt készüljön két műsor, így lett a Flaszter – abból a 334. adást láthatták múlt csütörtökön. (Azért van Flaszterből több, mert az a műsor egyetlen egyszer sem maradt ki, még a piros betűs ünnepek idején is elkészítettük – a szerk.)

Két éve a műsorok bővítése mellett döntöttünk, így születtek sorban az újabb műsoraink: Szerető Szabolcs mélyinterjús-beszélgetős műsora, a Kompország; a kulturális témákat Ficsor Benedek műsorvezetésével feldolgozó Kultúrtáj; a Hangosítunk, melynek házigazdája Katona Mariann, valamint a Reptér. És vannak nagy sikerű riport-videóink, valamint külső produkcióban is készülnek rendszeres adások: a Mindenki Függő Beszterczey Judit vezetésével már szakmai díjat is nyert, de sokan kedvelik Lakner Zoltán Amerika választ című sorozatát is. Emellett még az Árnyék podcast beszélgetései is helyet kapnak a mi csatornánkon. 

Túlzás nélkül mondhatjuk: a Magyar Hang Youtube-csatornája a magyar politikai-közéleti tartalmat kínáló videós műsorgyártók között ott van az első ötben. Nagy televíziók is örülnének egyes videóink nézettségének: Szerető Szabolcs beszélgetése Sz. Bíró Zoltánnal hamarosan eléri a 400 ezres nézettséget, de nem sokkal marad le mögötte Ficsor Benedek interjúja Ungváry Krisztiánnal (389 ezer). Aranyosi Péter két videónkkal is felkerült a toplistánkra: az egy évvel ezelőtti beszélgetésre 338 ezren voltak kíváncsiak, az egy hónappal ezelőttire már 298 ezren. 

Nem állunk le, folytatjuk a meglévő műsorainkat és dolgozunk friss műsorötleteken is – akik rendszeresen követnek minket, azok értesülni fognak az újdonságokról.

Az olvasóinkat/nézőinket pedig arra kérjük, hogy maradjanak velünk, és ha tehetik, támogassanak minket – a számok azt mutatják, Magyarországon komoly igény mutatkozik a videókban is egy józan, polgári hangra.

Köszönjük!