Aszódi Attilát is célba vették a Pegasusszal

Aszódi Attilát is célba vették a Pegasusszal

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A paksi bővítésért felelős volt államtitkárt, Aszódi Attilát is célba vették a Pegasus kémszoftverrel – folytatta korábbi cikksorozatát a Direkt36. Korábban kiderült már, hogy újságírókat (Panyi Szabolcs, Szabó András, Dercsényi Dávid), ellenzéki politikusokat (Gémesi György), a Magyar Ügyvédi Kamara elnökét (Bánáti János), illetve ellenzékinek besorolt üzletembereket (Simicska Ádám, Varga Zoltán) is megfigyelhettek az előző években.

A Direkt36 szerint Aszódi 2018 végén vált célponttá, amikor még tagja volt a kormánynak, de felettesével, Süli János miniszterrel már folyamatos konfliktusai voltak. Aszódi ugyanis műszaki okokra hivatkozva nem akarta engedni a Paks II. projekt menetrendjének lazítását.

A volt államtitkárt kormányzati telefonszámán figyelhették meg. Ezt a telefont le kellett adnia, amikor 2019 januárjában menesztették a kormányból. A célba vétel nem feltétlenül jelenti, hogy valóban le is hallgatták, emlékeztetett a Direkt36. De többeknél az utólagos vizsgálat igazolta, hogy valóban behatoltak az okostelefonba az NSO kémszoftverével. Így pedig a telefon minden tartalma, köztük a titkosított üzenetek is elérhetőek lettek, továbbá a telefon mikrofonját és kameráját is bekapcsolhatták.

Aszódi a Direkt36 megkeresésére nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Világszerte ötvenezer célpontot szemeltek ki, köztük háromszáz magyar érintettet találtak. A megfigyelési ügyet a Forbidden Stories tényfeltáró újságírói hálózat, valamint az Amnesty International közösen tárták fel, egy tizenhét szerkesztőségből álló újságírói csapat elemezte az adatokat, köztük a Direkt36, a Le Monde, a The Guardian vagy a Süddeutsche Zeitung.

Az ügy napvilágra kerülése óta a kormánytagok számos eltérő nyilatkozatokat adtak. Szijjártó Péter arról beszélt, hogy az Információs Hivatal nem vett a Pegasusból, de másik intézmény ettől még ugyanúgy megtehette. Az NSO egyik volt alkalmazottja megerősítette, hogy Magyarország is vett a kémszofverből. Pintér Sándor kijelentette, hogy kész a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén megszólalni. A megfigyelést egy miniszternek is engedélyeznie kellett, de Varga Judit igazságügyi miniszter tagadta, hogy ilyet tett volna.

Az NSO vezérigazgatója, Salev Hulió egy csütörtöki, izraeli rádióműsorban azt mondta: a a gyártócéget hibáztatni olyan, mint egy autógyárat kritizálni az ittas sofőr balesetéért. Szerinte egyértelmű, hogy az NSO nem tudta, kik a célpontok, és a cég aktívan nem is vett részt az ügyfelek tevékenységében. Hozzátette, ki fogják vizsgálni a programot, és ha a műsorban mellette megszólaló Panyi Szabolcs valóban célpont volt, akkor leállítják a programot ellene.

További cikkeinket a megfigyelési botrányról itt találja.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Engem már nem lehet betiltani – Magyar Hang-ajánló

Engem már nem lehet betiltani – Magyar Hang-ajánló

Interjú Bródy Jánossal, Orosz Annával, Tóth Gabival, Kemenesi Gáborral és Szakonyi Károllyal. Uradalom állami pénzből a Nyírségben. A Burkáéktól visszakövetelt pénz nyomában. Keresse a friss Magyar Hangot,  Bűvös Szakács-melléklettel!

Kötöttfogás Extra

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Pogátsa Árnyékot vet, de még így se, még vele se találjuk a hazai középosztályt