Augusztus 20-ra gyakorlatilag minden járványügyi korlátozást feloldanak
Tűzijáték a Duna felett Budapesten a nemzeti ünnepen, 2019. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelmében a kormány az augusztus 20. környéki rendezvények és ünnepségek idejére gyakorlatilag eltörli a még érvényben lévő, tömegrendezvényeken való részvétellel kapcsolatos járványügyi korlátozásokat is, írja a Telex.

A kormány, a turisztikai ágazat megsegítésének célját hangsúlyozva, kivételesen grandiózus augusztus 20-i rendezvénysorozatot tervez, hatalmas tűzijátékkal, három napon keresztül 17 helyszínen folyó több száz programmal. Nem sokkal ezután tartják a fogathajtó Európa-bajnokságot, illetve a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust is, amelyre Ferenc pápa is érkezik.

A rendelet értelmében a fenti rendezvényeken a veszélyhelyzet idejére elrendelt korlátozások nem alkalmazandók, vagyis azok kötöttségek nélkül látogathatók.