
Hatósági ellenőrzést indított a Péterfalvi Attila vezette Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a Tisza kiszivárgott önkéntes-adatbázisával kapcsolatban – írja az Átlátszó. Ebbe a hatóság bevonta az incidensről elsőként beszámoló portált is, azt kérve, hogy tizenöt napon belül adják át az adatbázist, illetve adjanak tájékoztatást az üggyel kapcsolatos releváns további körülményekről. Az Átlátszó azonban úgy tett eleget ennek, hogy az érintettek azonosítására alkalmas adatoktól – név, e-mail-cím, telefonszám, digitális azonosítók – megfosztva, vagyis lényegében anonimizálva juttatta el a hatóságnak az adatokat. Közlésük szerint ugyanis a cikkük megjelenését követően azokat eleve törölték.
Nagyjából két hete jelentek meg az első hírek arról, hogy kiszivárgott és a sajtóhoz is eljutott egy adatbázis, amelyben ötszáznál is több, a Tiszához köthető szimpatizáns és aktivista személyes adata található meg, nevek, telefonszámok, e-mail-címek, de még a politikai múlt, néhány esetben a szexuális életre utaló adat is. Az Átlátszó akkor számos, a kiszivárgott listán szereplő önkéntest felhívott, hogy megerősítsék vagy cáfolják az őket érintő adatok valóságtartalmát, az általuk ellenőrzött esetekben az adatok megfeleltek a valóságnak.
Magyar Péter a történtekre a Facebook-oldalán reagált azzal, hogy orosz lejárató akció zajlik ellenük. Kiemelte, hogy a Tisza közössége semmilyen információt nem szivárogtat ki tagjairól, nem gyűjt és nem ad ki szenzitív adatokat harmadik fél számára, és továbbra is a legbiztonságosabb technológiával, minden jogszabálynak megfelelően tárolja azokat. – A sajtóhoz kiszivárogtatott lista egy előre megtervezett akció eredménye, amelyben önkéntesekről gyűjtöttek össze adatokat orosz módszerekkel. Olyanokról, akik korábban valamelyik közösségi csoportunkban mutattak aktivitást – írta.