
Az alapvető élelmiszerek árának rögzítése is jelzi, hogy a kormány határozottan közbelép, ha elszabadulnak az árak – mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth Rádióban. Szerinte ez egy bátor lépés volt, ami amellett, hogy segít, hogy több pénz maradjon a családoknál, ezzel üzennek a piacnak is, hogy a magyar kormány nem fél meglépni a legváratlanabb intézkedéseket sem.
A Telex híradása szerint azt is hozzátette, hogy az árstop azokat az alapvető élelmiszereket érinti, amelyek a mindennapi élethez szükségesek a társadalom legszélesebb rétegeiben. A többit pedig rábízzák a piacra, a verseny majd megfelelő módon szabályoz. Példaként említette, hogy amikor 480 forintnál befagyasztották az üzemanyagok árát, volt olyan benzinkút, amely 5-10 forinttal aláment ennek az árnak a verseny miatt. A miniszter szerint az intézkedések üzenetek a piacnak és visszatartó erőt jelentenek majd az infláció növekedésénél.