Az aHang átadta a nyilvános miniszterelnök-jelölti vitára szólító petíciót a Fidesznek
(Forrás: aHang)

Szürreális jelenetek játszódtak le a Fidesz székházánál – írja az aHang közleménye, amely szerint péntek délelőtt floppy lemezeken adták át azt a petíciót a Fidesz Lendvay utcai székházánál, amelyben közel 70 ezren követelik, hogy Orbán Viktor 20 év után álljon ki nyilvános vitára.

Bár előzetesen a civil szervezet azt a tájékoztatást kapta, hogy a székházban átadhatják a petíciót, végül a recepciós jött ki a rácsos kapuig. Szalóki Viktor, az aHang politikai igazgatója kérte, hogy hadd mehessenek be, és egy felelős döntéshozóval beszélhessenek az ügyben, de a recepciós azt állította, senki nincs péntek délelőtt bent a Fidesz-székházban, csak ő. A jelenetről videó is készült, ez itt érhető el. Az átadást követően kijött az épületből Szécsényi Dániel, a Fidesz fővárosi képviselője, aki azt mondta, szokásos munkanap van, és dolgoznak bent.

Az átadást megelőzően Tóth Enikő, az aHang kampányigazgatója elmondta, tavaly ősszel indították az országos kampányukat, és kiemelte azt is, hogy azért mentek a Lendvay utcai székházhoz, hogy átadják több tízezer ember hangját, azokét, akik szerint egy miniszterelnöknek igenis ki kell állnia vitázni. Tóth szerint a vita a demokrácia alapja kellene, hogy legyen.

„Számos általunk rendelt közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a magyar emberek döntő többsége, a teljes társadalom 60%-a elvárja, hogy Orbán Viktor álljon ki vitázni. Sőt az is kiderült, hogy az emberek nem Brüsszelről, Sorosról, meg a békecsúcsról akarnak hallani egy miniszterelnök-jelölti vitán, hanem a mindennapi életüket érintő témákról, a megélhetésről, az egészségügyről és a korrupcióról” – mondta el az átadást megelőző sajtótájékoztatón a szervezet kampányigazgatója.

Szalóki Viktor, az aHang politikai igazgazgatója kifejtette, az álláspontjuk világos ez ügyben: aki fél leülni vitázni, az fél magától a néptől is. Szerinte az a politikai vezető, aki több évtizede kerüli a nyilvános vitát, az nem mer számot adni a saját politikai teljesítményéről és kormányzásáról.

Miután sokféleképpen próbálták már eljuttatni az üzenetüket Orbán Viktornak, most egy új módszert alkalmazott az aHang. Szerintük a vita kapcsán a kormányfő leragadt 2006-ban, úgyhogy 3 darab floppy lemezen vitték el a követelésüket.

Az átvétel folyamata az aHang szerint a választópolgárok megalázása. Úgy vélik, ha ennyire sem hajlandó a kormánypárt, akkor milyen jogon kérik bárkinek is a bizalmát.

(A Magyar Hang és az aHang két különböző szervezet, nincs közük egymáshoz – a szerk.