Az állami cég igencsak kedvezményes áron adta a helyszínt a Harcosok klubja nyitórendezvényére
Orbán Viktor a Harcosok klubja első rendezvényén (Forrás: Orbán Viktor/Facebook)

7,5 milliós közpénz-ajándék a Harcosok klubjának – állapította meg Tordai Bence független országgyűlési képviselő, aki megszerezte és nyilvánosságra hozta a nyitórendezvény bérleti szerződését.

„Megszereztük azt a szerződést, amely az Orbán Viktor békeharcosait szórakoztató/motiváló showműsor helyszínének bérléséről szól. A BOK Csarnokot a színpadépítéssel és bontással együtt 9 napra vették ki, és számos további kapcsolódó infrastruktúrát is igénybe vettek a Harcosok klubja kampánynyitó rendezvényének napján. A szerződés bruttó 8 167 497 forint értékben köttetett. Az állami cég, a Nemzeti Sportügynökség Zrt. (NSÜ) tulajdonában lévő sportcsarnokot más is kibérelheti: a nyilvános árlista alapján tudjuk, hogy egy tetszőleges sporteseményre, kedvezmény nélkül csak a csarnok bérleti díja 9 napra bruttó 15 626 520 forint lett volna – és akkor még nem számoltuk hozzá a további öt, a csarnokon kívül igénybe vett létesítmény használatát. Az állami tulajdonú NSÜ tehát legalább 7,5 millió forint kedvezményt biztosított a cégnek, amely a Fidesz(?) megbízásából kibérelte a sportcsarnokot, hogy ott eltorzult arcú fideszes menczertamások üvölthessék százszor a mikrofonba, hogy HAAAARC!!! – természetesen a béke jegyében” – írta Tordai Bence a Facebook-bejegyzésében. Az árlistában az szerepel, hogy a bérleti díj listaára egyedi megállapodás szerinti, szövetségek és egyesületek bérleti díja közelíti azt az összeget, amennyiért a Harcosok klubja rendezvényére kivették. 

 Tordai Bence hozzátette, hogy a  rendezvényt szervező cég egyébként a Humán Telex Agency Kft., amelynek egyik tulajdonosa Orosz Pál, a Fradi vezére, „aki már az elbukott olimpiai kampány idején is százmilliós megbízásokat kapott”. A szerződésből az is kiderült, hogy az NSÜ a BOK Csarnokban kizárólagos catering szolgáltatóként a RaMPart Gasztronómiai Kft.-t jelöli meg, az ügyfélnek tehát ezzel a – Tiborcz István üzlettársa által birtokolt – céggel kellett külön szerződést kötnie. „A lényeg mégiscsak az, hogy az állam lemondott a Fidesz megbízásából dolgozó cég javára legalább 7,5 millió forintról, ami – bár aprópénz az egyéb fideszes lopásokhoz képest – azért mégiscsak felvet bizonyos, adott esetben büntetőjogilag is releváns kérdéseket” – összegezte Tordai.