
Hiába kérte hivatalosan is az Azonnali, hogy a korábban engedélyezett hat-hét méteres sajtófolyosón készíthessen videófelvéltelt és interjút az országgyűlési képviselőkkel, az Országgyűlés sajtóirodája az érvényben lévő szabályozásra hivatkozva megtagadta azt, pedig a közelmúltban életbe lépett szabályok szerint külön engedéllyel arra lehetőséget adhattak volna.
A portál képviselői ezt követően döntöttek úgy, hogy pert indítanak arra hivatkozva, hogy az új szabályok lehetetlenné teszik a sajtó parlamentbeli munkáját. A Kövér László házelnök által bevezetett szabályok szerint egyetlen sötét folyosón, illetve a kupolaterem egy távoli sarkában, a képviselői útvonaltól messze eső kordonnal elkerített kis területen lehet a képviselőket kérdezni.
A perben az Azonnalit Schiffer András ügyvéd képviseli, aki korábban maga is a parlament tagja volt. A keresetet az Országgyűlés Hivatala mint I. rendű alperes és Kövér László házelnök mint II. rendű alperes ellen nyújtották be a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon. A keresetben a sajtóirodának az engedélykérelmet elutasító döntéseit támadják, amelyek az új házelnöki rendelkezés alapján születtek.