Huszadrangú hír, nincs jelentősége – így vélekedett az LMP két korábbi társelnöke, Schiffer András és Hadházy Ákos arról, hogy a zöldpárt esetleg összeolvadhat a korábban éppen belőlük kiszakadt Párbeszéddel. A szintén egykor az LMP-t vezető Szél Bernadett ugyanakkor arról beszélt lapunknak, hogy korábban ő – Karácsony Gergellyel együtt – már tett kísérletet erre.
A magyar politikatörténet szempontjából semmi jelentősége annak, ha egy mindig is mérhetetlen, illetve mára a klinikai halál állapotába került párt összeolvad – mondta a Magyar Hang megkeresésére Schiffer András. Arra a hírre reagált, miszerint felmerült az LMP és a Párbeszéd egyesülése: a Párbeszédet társelnökként vezető Karácsony Gergely vetette ezt fel, de az LMP vezetői sem zárkóztak el az elképzeléstől.
Újra egyesül az LMP és a Párbeszéd? | Magyar HangSchiffer András szerint egykori pártjában az elmúlt három évben minden létező elvet felrúgtak. Mint mondta, őket és az ellenzéki oldal másik mikropártját is kizárólag egzisztenciális érdekek motiválják, az, hogy ketten együtt könnyebben tudnak majd különféle pozíciókért alkudozni. – Az elvtelenségbe tartó járaton nincs végállomás – fűzte hozzá. Schiffer Andrást – megfogalmazása szerint – inkább az lepi meg, hogy nem az összes ellenzéki párt fuzionál és még nem alakították meg Gyurcsány Ferenc álmát, a közös demokrata pártot. Hiszen a „versenyorbánozás” zajlik csak, azon túl már semmi sem különbözteti meg őket.
A korábban ugyancsak az LMP-t vezető Szél Bernadett lapunknak azt mondta: annak van értelme, hogy egy erős zöldpárt legyen Magyarországon, ne pedig több, egymással rivalizáló kicsi formáció. Felidézte, hogy a 2018-as országgyűlési kampány kezdetén Karácsony Gergellyel ezt már megpróbálták összehozni, de akkoriban erre nem volt fogadókészség. – Azóta sok minden megváltozott – mondta, hozzátéve, hogy a korábbi évekkel szemben ma már a világ a klímaváltozástól hangos.
Hadházy Ákos, az LMP korábbi társelnöke huszadrangú hírnek nevezte kérdésünkre az esetleges összeolvadásról szóló felvetést. Szerinte ugyanis nem az a fontos, hogy mennyi párt van. – A 2022-es választás szempontjából két fontos dolog van: elfogadják-e a játékszabályokat és lesz-e elég önkéntes. Utóbbi szerinte nincs, de jelenleg egyik pártban sem, így az LMP-ben vagy a Párbeszédben sem.