
– A Szikra Mozgalom az erőszak minden formáját elítéli. Semmilyen politikai nézeteltérésre nem válasz az erőszak! Éppen ezért elítéljük a február 11-én Budapesten történt támadásokat is, függetlenül az elkövetők személyétől és motivációjától – jelezte a baloldali szervezet a Magyar Hanghoz szerdán eljuttatott közleményében.
Leszögezték: ők soha nem vettek részt erőszakos akciókban és a jövőben sem fognak. – A Várban szombaton tartott tüntetésen a Szikra tagjai békésen, a rendőrök által biztosított területen vettek részt. Semmilyen formában nem támogatunk fizikai erőszakkal járó támadásokat, melyek egyébként a Halászbástyánál tartott demonstráció során tagjainkat is érték. Mindezek fényében állunk elébe Tényi István feljelentése nyomán bármilyen eljárásnak vagy titkosszolgálati nyomozásnak – jelezték.
„Semmi hősies nincs” az agresszió kiélésében
Arra is kitértek, „a »Becsület napja« nem szól sem a becsületről, sem a hazafiasságról, hiszen a kiugrási kísérlet során a náci vezetés saját bőrét nem kockáztatva golyófogóként küldte a biztos halálba több ezer magyar honfitársunkat”. – A fasizmus relativizálásának minden formáját elítéljük, ezért vettünk részt a szombati tüntetésen – közölték.
Azt is aláhúzták, „semmi hősies nincs abban, hogy aktivisták idejönnek Nyugatról, kiélik az agressziójukat, majd hazamennek a következmények vállalása nélkül. A fasizmus relativizálása mellett az erőszak relativizálása sem elfogadható. Az elkövetők személyazonosságát és motivációját a hatóságok feladata kideríteni, bízunk a rendőrség munkájában”. Közleményüket azzal zárták, hogy a sajtóban megjelent, a Szikra Mozgalmat ért „alaptalan vádakat” visszautasítják. Szerintük ezen sugalmazások célja nem más, mint az uszítás és még több erőszak provokálása az országban. Előbbiek kapcsán vizsgáljuk a jogi lehetőségeket”.
Mint a Magyar Hang megírta, a támadások ügyében három ember letartóztattak, míg egy negyedik gyanúsított esetén csak bűnügyi felügyeletet rendeltek el. Utóbbi miatt az ügyészség fellebezett.