Az evangélikusok és a reformátusok nem tartanak istentiszteleteket, Erdő Péter érsekségében is szünetelnek a szentmisék

A szomszédos egyházmegyébe kell elzarándokolni azoknak a katolikusoknak, akik az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében élnek, és lezárások alatt is személyesen szeretnének részt venni a misén.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek ugyanis elrendelte a nyilvános szentmisék szüneteltetését az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében. A bíboros felmentést ad a főegyházmegyében élő minden hívőnek a vasárnapi szentmisék kötelező látogatása alól.

Az MTI-hez is eljuttatott pénteki rendelkezés szerint a templomokat ugyan nem zárják be, de a nyilvános liturgiák hétfőtől az egész egyházmegye területén szünetelnek.

Az egyetlen kivétel a temetés, amelyet egyszerű formában, röviden, legfeljebb ötven ember részvételével lehet megtartani, hacsak a hatóságok ennél kisebb létszámot nem írnak elő.

Korábban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia azt közölte, hogy a katolikus templomokban továbbra is lehet nyilvános miséket tartani, ha a megyés püspök ettől eltérően nem rendelkezik.

Eldőlt: továbbra sem zárják be a katolikus templomokat
Magyar Hang

Eldőlt: továbbra sem zárják be a katolikus templomokat

Nyilvános istentiszteleteket is lehet tartani, de a megyés püspökök felmentést adnak a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól

Hasonló szellemben fogalmazódott meg az a közlemény, amelyet  Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) püspöki tanácsa javaslatként juttatott el a gyülekezeteknek. 

Fabiny Tamás, az MEE elnök-püspöke, Kondor Péter és Szemerei János püspökök közös levelükben a nyilvános istentiszteletek szüneteltetését javasolják. Azt írták: 2021 böjti időszakában egyre növekvő reménységgel várták a találkozás lehetőségét. A jelenlegi súlyos járványügyi helyzetben mégis azt javasolják a gyülekezeteknek, hogy virágvasárnapig ne tartsanak személyes jelenléttel istentiszteletet, sem hétközi gyülekezeti alkalmat.

A reformátusok hétfőtől ugyancsak szüneteltetik a nyilvános istentiszteleteket és a gyülekezeti alkalmakat a templomokban. Erről határozott a Magyarországi Református Egyház zsinatának elnökségi tanácsa pénteken. Eszerint március 8. és 26. között minden személyes jelenléttel járó istentisztelet, gyülekezeti alkalom és összejövetel szünetel, helyette azt javasolják, hogy digitális eszközök segítségével tartsanak istentiszteleteket és gyülekezeti alkalmakat.

A nagyheti és húsvéti istentiszteletek rendjéről március 26-án dönt az egyház vezetése.