Most ez ilyen felkapott dolog? A kérdést egy poros enyingi utcában kapjuk meg egy ezüst Mercedes anyósüléséről. Sztojka Iván felől érdeklődünk, a városban azt mondták ugyanis, hogy itt már bárkit kérdezhetünk.
Mert errefelé már mindenki ismeri Sztojkát, akit ugyan 2009-ben elítéltek 13 évre a Cozma-gyilkosságban való részvételéért, de egy 2013-as törvénymódosítás révén a július végén négy év kedvezménnyel feltételesen szabadlábra helyezték. A Szombathelyi Törvényszék közleménye szerint Sztojka huszonötször részesült jutalomban, döntő többségben dicséretet kapott, magatartása is kifogástalannak minősült. Sajtóhírek szerint tartott egy helyre szabadulóbulit is, kabrió BMW-vel furikázik Siófokra, és munkája is van. Közben a meggyilkolt Marian Cozma családja egyetlen fillért sem kapott meg az évekkel ezelőtt megítélt 210 millió forint vagyoni kártérítésből, de a nem vagyoni kártérítésként kirótt 26 millióból sem.
Felkapott dolog?
Jó kérdés, hogy ez felkapott dolog-e.
– Mindenkinek van ám erről itt véleménye, és tudják, nem éppen pozitív – mondják ácsorgó asszonyok kicsit odébb. Az arcukon végigfutó koreográfia szinte ugyanaz, mint bárki más esetében a városban. Összenézés, szájhúzás, félrenézés, nagy levegő, szünet. Majd az asszonyok újra összenéznek, és várnak, hátha valamelyikük megszólal. Mikor aztán előbukik a fenti mondat, jön az egyetértő bólogatás. Részünkről pedig az érzés, hogy egyrészt sokkal sarkosabb véleményt is megfogalmaznának, ha nem lennénk itt, másrészt sokkal többet tudnak ők a veszprémi gyilkosság enyingi főszereplőiről, és az ő egyéb ügyeikről. Erről a „felkapott dologról”.
Sztojka félkész kertvárosi házát annyit mutatta a sajtó 2009-ben, hogy még most is messziről felismerjük. Pedig benőtte a gaz, szépen el is válik a telekhatár a szomszéd frissen nyírt pázsitjától. Kitört, aranydíszítéssel ellátott ablakain pedig botsáskák másznak. Amikor közelebb megyünk, akkor látjuk, nem csak gaz nőtt az ingatlan körül. Bodza is.
– Egyszer áthívott a burkoló, hogy nézzem meg, milyen szép fürdőszobája van az Iván gyereknek. Akkor voltam bent – mondja az egyik utcabeli férfi. Nem akar és nem is tud rosszat mondani Sztojkáról, de azért azt kéri, ne írjuk le a nevét.
Két gerendavég
– És milyen a fürdőszobája? Illetve milyen volt… – tesszük hozzá.
– Hát nagyon szép.
Nem tudja, hogy a ház most kié, abban biztos, hogy mozgás nem volt itt 2009 óta.
– Velünk nagyon tisztelettudó volt, egyszer például láttam, hogy hatalmas gerendadarabokat vágnak le az ácsok a tetőhöz. Kértem is tőle két darabot, erre ő azt mondja, hogy vigyek akár tízet is. De nekem elég volt kettő. Pont ennyi kellett a traktor alá.
Így árnyalja tehát két darab gerendavég az országot megrázó gyilkosság harmadrendű vádlottjaként rács mögé került Sztojka karakterét, de mi mégis másról kérdezünk. A veszprémi esetről és a siófoki éjszakákról, és az ottani nagy romavonulásról. Tudniillik 2009-ben, Marian Cozma megkéselését követően szinte azonnal napvilágra került, hogy az elkövetők rendszeresen védelmi pénzt szednek a Balaton déli partján, lányokat futtatnak, és ott voltak azon az erődemonstráción is, amikor mintegy 150-en – javarészt enyingi romák – végigvonultak a sétányon.
„Gyorsan eltűntek”
– Tudja, erre mit mondtak régen az államigazgatásban dolgozó cigányok? Hogy a szomszédjába a cigány nem tör be sohase. Mi akkor tudtuk meg, mivel foglalkoztak, amikor a gyilkosság megtörtént. Előtte semmit. Utána viszont gyorsan eltűntek, leláncolták még a kapuikat is. Féltek a román alvilágtól, meg a szerbektől, ugye.
Ismeretes, a román Marian Cozma mellett az enyingi banda tagjai megsebesítették a szerb Zarko Sesumot is, akiről az a hír járta, hogy édesapja a délszláv háborúban az Arkan (Željko Raznatovic) által vezetett hírhedetten kegyetlen szabadcsapat, a Tigrisek tagja volt. Még a gyilkosság napján felbukkant a hír, hogy a szerb veteránok megindultak Veszprém, illetve Enying felé.
– Hát azért az itteniek elég balhésak, ám – mondja egy utcabeli hölgy mosolyogva. Ő sejtette, hogy Sztojka háza sem feltétlenül a bodzázásból, vagy ahogy itt mondják, a csetézésből van, noha a most hazatért férfi szülei tényleg ebből éltek. A nő azt a falu végén található benzinkutat, illetve annak mára már bezárt büféjét emlegeti a régi ramazurik helyszíneként, ahol az enyingi banda siófoki portyái előtt összegyűlt.
Alighanem ez a magyar kriminalisztika leghíresebb benzinkútja: itt esett meg a gyilkosságot követő napokban, hogy betámadtak és üvegekkel dobáltak a helyiek egy autókonvojt. Volt még aznap eset szóváltás és kivonuló kommandósok is, de a legizgalmasabb részlet így is az, hogy állítólag a járművek között akadt egy szerb rendszámú is. Megnéztük a kutat mi is: büféje „ideiglenesen” zárva, az ott dolgozók pedig nem tudnak a régi hangos időkről semmit. Nem akarnak nyilatkozni és – teszik hozzá nagy megkönnyebbüléssel – nem is helybeliek.
„Egy kicsit azért még maradhatott volna talán”
– És mi a véleménye arról, hogy kedvezménnyel szabadult a Sztojka Iván? – kérdezzük a mosolygós hölgyet, aki bólogatva válaszol.
– Egy kicsit azért még maradhatott volna talán.
Mármint a rács mögött, de ezt ő nem mondja ki.
– Semmit nem tudok róla. A szüleit ismertem. Nagyon rendes volt az apja is, ő meghalt már. Nagyon tisztességes asszony az édesanyja is – mondja egy kocsma pultosa kérdésünkre.
Mondatai között csöndek vannak, jó nagyok. És határozott kézmozdulatok: mikor Sztojka szüleiről mesél, húz egyet a levegőben a tenyerében. Azt mutatja talán, hogy sima a természetük.
– De őt nem ismerem. Nem tudom, ki az.
– Évekig volt benne a hírekben, a tévében, és nem ismeri?
– Mondom, nem. Ide nem járt, az biztos. Csend lesz megint. Elkészül a kávé és kerül jó hideg víz is. Aztán egyszer csak kibukik a csaposból.
– Én utálom őket, ők utálnak engem. Azt mondják fajgyűlölő vagyok, de ez nem igaz. Csak nem tűröm a balhét, ennyi.
Nem örülnek Sztojka hazajövetelének
Furcsán hangzik ez az „ők”, mégis teljesen világos, hogy nem Sztojka családjára és nem a cigányságra gondol, de még csak nem is az összes enyingi cigányra. Hanem „rájuk”, a balhésokra, meg a hirtelen gazdagodókra.
– Óriási, oszlopos házakat, palotákat fog majd látni, ha megy arrafelé. Mind a csetéből van, legalábbis azt mondják – mondja ezt az egyik asztalnál hűsölő vendég.
Nem örülnek neki, hogy Sztojka idő előtt szabadult.
– Hogy lesz-e ennek következménye?! Most komolyan ezt kérdezi?
– Kifogástalan volt a magatartása a bíróság szerint.
A fröccsözők válaszát most inkább nem idézzük. Ők nem csak nem örülnek Sztojka hazajövetelének, de nem is értik.
– Nem értem, hogy miért nem ment világgá, pláne, hogy azt hallottam, hogy fél odahaza. Most is mesélte egy ismerős ismerőse, hogy tegnap már jött egy terepjáró, és tört magyarsággal kérdezgették, hogy Iván, Iván...
– Én már azt várom, hogy jöjjenek – mondja egy eddig hallgató férfi. Leteszi a poharát és tenyerét elhúzza a torka előtt. Ő most nem a sima természetre utal ezzel.
– Mi történhetett Ivánnal, ha ilyen rendesek a szülei?
– Van egy mondás, tudja: a békát nem kell beleugrasztani a tóba. Ha ez a srác látta gyerekként, hogy mások itt Siófokon, meg ki tudja, hol ilyen gyorsan ennyi pénzt csinálnak, akkor mit várunk?
„Az Iván egy komoly vállalkozó”
[caption id="attachment_4248" align="alignleft" width="684"]
A poros enyingi utcán egyetlen emberrel találkozunk aki hajlandó arccal, névvel beszélni Sztojka Ivánról. „A testvéréről”. Egy takaros ház előtt állunk meg, de a Raffael Dávidként bemutatkozó férfi megkér, hogy menjünk odébb. Kétszer is rákérdez, hogy kap-e pénzt a nyilatkozatáért, kétszer is nemmel felelünk, de csak beszél.
– Iván most nem tartózkodik otthon, de együtt ültem vele, voltunk közös rabszállításban is, mit szeretnének tudni, elmondok én mindent.
– Hát megkérdeznénk tőle, hogy mik a tervei a jövőre nézve.
– Az Iván egy komoly üzletember. Komoly vállalkozó. BMW-vel jár és igen, vannak tervei.
– Mivel foglalkozik?
– Sok mindennel. Bodzával például.
Dávid egyszer csak lehajol és egy kis zacskót vesz fel a porból. Alaposan megnézi, hogy mocskos-e, vagy van-e benne valami. Biztos, ami biztos, gyorsan elteszi.
„Enyingnek azért híre van”
– Nem fél? Állítólag lehet, hogy keresni fogják.
– Nem fél. Enyingnek azért híre van, tudja? Szóval húsz autó is megáll az Ivánék háza előtt, ha úgy hozza a helyzet.
Dávid a fotózáshoz mindenesetre úgy befeszíti tetovált és sebhelyes karjait, mintha csak az egyik ilyen járműből pattant volna ki.
Még egy valakit találunk, aki nem szalad be a házába a kamerát látva. Ő mutatja meg, hogy hol is laknak Sztojkáék. Éppen ott, ahonnan Raffael Dávid kérésére eljöttünk és ahol most az említett ezüst Merci parkol.
– Ha bemennek, ne mondják meg, hogy én igazítottam magukat útba.
Nem mondjuk. És nem is megyünk be. Hiszen Sztojka Iván nem tartózkodik otthon, Raffael Dávid is megmondta.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 12. számában jelent meg, 2018. augusztus 3-án. Keresse a Magyar Hang pénteken megjelent 12. számában, amely kapható az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a lapban? Itt megnézheti. Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.
