Az LMP klímabérlet bevezetését javasolja az ünnepekre

Az LMP klímabérlet bevezetését javasolja az ünnepekre

Gál József, az LMP szóvivője a párt 2022. december 11-i sajtótájékoztatóján (Forrás: Az LMP Facebook-oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Klímabérlet bevezetését javasolja a karácsonyi és az újévi ünnepek idejére az LMP. Gál József, a párt szóvivője vasárnapi online sajtótájékoztatóján azt mondta, pártja havi ötezer forintba kerülő, minden magyarországi tömegközlekedési eszközre érvényes klímabérlet bevezetését javasolja. Hozzátette, a közelgő ünnepek remek alkalmat kínálnának ennek bevezetésére, hiszen például idén augusztus 20-án egységáras retúrjeggyel lehetett utazni, ami a cégeknek 25 millió forint pluszbevételt jelentett.

– Egy felelős kormánynak az lett volna a kötelessége, hogy ilyen súlyos energiaválság idején különböző ösztönzőkkel a tömegközlekedés felé terelje az autósokat – emelte ki. Véleménye szerint a magyar kormány hibás azért, hogy az autózást támogatta a tömegközlekedés fejlesztése helyett, mint mondta, „ennek ittuk meg a levét az elmúlt hetekben”, amikor üzemanyaghiány alakult ki az országban.

– A legzöldebb, a legracionálisabb és a legszociálisabb döntés tehát a klímabérlet bevezetése lenne az ünnepekre, ez alternatívája lenne az autós közlekedésnek és javítaná a levegőminőséget is – emelte ki a politikus. Gál József úgy fogalmazott: az LMP klímabérlet-javaslatát a kormány eddig „sem lenyelni, sem kiköpni nem tudta”, de ha a kormány – ahogy állítja magáról – valóban családbarát, akkor az ünnepek idejére bevezeti a klímabérletet.

Az LMP arra kér mindenkit, aki egyetért a párt törekvéseivel, írja alá petíciójukat a klimaberlet.hu oldalon – mondta a párt szóvivője.