Az új Puskásban indul a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

Az új Puskásban indul a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

Erdő Péter bíboros az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítéséről szóló sajtótájékoztatón 2019. május 10-én

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A majdani Puskás Ferenc Stadionban, egy több tízezer fős misén veszi kezdetét és a Hősök terén fejeződik be a jövő szeptemberi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Az előadások, rendezvények otthonául a Hungexpo fog szolgálni, de lesznek misék a Szent István Bazilikában és a Kossuth téren – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok (NEK) Pápai Tanácsának látogatása alkalmából tartottak.

A több mint hetven országból érkezett küldöttség tagjai négy napot töltenek Budapesten, hogy tájékozódjanak a helyszínekről, illetve a körülményekről. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kifejtette: szokásos eljárás, hogy a világesemény előkészítésével megbízottak a kongresszus előtti évben a tervezett helyszínen találkoznak. Ilyenkor többféle rendezvényt tartanak, köztük közös vallásos eseményeket, tájékoztató előadásokat például a szervezésről, az előkészületekről és az utazásról, valamint megtekintik a tervezett helyszíneket.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyitó misét szeptember 13-án a Puskás Ferenc Stadionban mutatják be. A kongresszus fő helyszíne a budapesti Hungexpo területe lesz. A záró szentmisét szeptember 20-án, a Hősök terén tartják

– mondta a bíboros, megjegyezve: a küldöttség találkozott Áder János köztársasági elnökkel és Kövér Lászlóval, a Parlament elnökével is.

Piero Marini érsek, a NEK Pápai Tanácsának elnöke kifejtette: az eucharisztikus kongresszus először az 1800-as évek végén hívták életre Franciaországban, akkor Európában sok egyházellenes kormány volt, így a keresztények gyakorlatilag ki voltak zárva a politikai életből. A rendezvényt abban az időszakban azért tartották, hogy egyfajta katolikus választ adjanak a kor hatalmainak, tehát céljuk az volt, hogy a tömegekhez szóljanak, egyfajta, erődemonstrációt tartsanak a politikusok felé. Marini szavai szerint a célok később változtak, X. Pius pápa idején a kongresszusok átalakultak az elsőáldozás nagy ünneplésévé, míg a hatvanas évektől az egyház, a helyi közösség, valamint a világ más közösségeinek ünnepe lett.

„A kongresszus célja az is, hogy az egyház felfedezze magát az eucharisztiában" – mondta Piero Marini, aki újságírói kérdésre válaszolva kifejtette: a hagyomány az, hogy a pápa jelen van a kongresszusokon, de az utóbbi időkben több nehézség is adódott a jelenlétével kapcsolatban. Mint mondta, nagyon remélik, hogy eljön a pápa, de ezt neki kell eldöntenie. 

Koncerttel indult az eucharisztikus kongresszus előtti visszaszámlálás | Magyar Hang

Félezer nap van hátra a Magyarországon rendezendő az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusig (NEK), ebből az alkalomból 500 fős, általános- és középiskolás gyermekekből álló kórus énekelt Budapesten a Szent István Bazilika előtt. A rövid koncerttel elstartolt a katolikus egyház egyik legnagyobb szabású rendezvénye előtti visszaszámlálás, amelynek jövő szeptemberben Budapest ad otthont.

Erdő Péter lapunk kérdésére közölte azt is: az állam által nyújtott támogatásból egyházi intézményeket, templomokat újítanak fel a kongresszusra, ezek a munkálatok már egyébként is régóta váratnak magukra. Az állam emellett segítséget nyújt a katolikus egyháznak a jövő évi események rendezésében is.

A kormány 2017 decemberében hozott határozatot arról, hogy összesen 21,5 milliárd forinttal támogatja az eucharisztikus kongresszus megszervezését. A Magyar Közlönyben akkor megjelent döntés indoklásában szerint „a kormány üdvözli, hogy 82 év után az Eucharisztikus Világkongresszus helyszíne Budapest lesz. A rendezvény sikeres megvalósításáért támogatják, hogy az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye az esemény főszervezőjeként egyes ingatlanokat átalakítson, felújítson, megvásároljon."