
Az utasok a hőségben is vonatoztak, pedig 10 nap alatt tízezernél is több járat késett, csaknem 500 pedig el sem indult – tudta meg az Rtl.hu a MÁV sajtóosztályától. Hiába szerette volna a MÁV, a hőségriadóban sem csökkent az utasszám.
Július 5-e és 15-e között, vagyis a hőségriadó első 10 napjában több mint 35 ezer járat indult el, több mint 70 százalékuk pontosan vagy 6 percnél kisebb késéssel közlekedett – közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága. A 35 ezer járat 30 százaléka késett, vagyis 10 500 esetben nem értek pontosan célba az utasok. A vonatok 1,6 százaléka maradt el, vagy pótolták busszal, ez 560 vonatot jelent, 73 esetben lehetett buszozni helyette, 487 vonat pedig egyszerűen kimaradt.
A társaság jelezte: a huzamos idejű magas hőhatás nem kíméli a többnyire túlkoros vasúti járműveket és berendezéseket sem, amelyek ilyenkor könnyebben és gyakrabban meghibásodhatnak. A MÁV a múlt héten – meglepő őszinteséggel – a klímaberendezéssel való gyenge ellátottságra hivatkozva azt kérte, hogy ha valaki nem bírja a meleget, akkor inkább halassza el az utazását. A MÁV egyesen azt kérte, hogy az utasok utazzanak busszal, mert a Volán járatainak 84 százalékán van klímaberendezés, míg a vonatokon sokkal rosszabb a helyzet. A Volánbusz balatoni, valamint Hatvan-Gyöngyös-Eger és a főváros közötti járatain még nőtt is. „A hőtágulás hatására a vágányokban káros anyagfeszültség keletkezik az időszakos karbantartások mellett is. Amennyiben ennek előjelei mutatkoznak, a vasúttársaság a biztonságos vonatközlekedtetés érdekében sebességkorlátozást vezethet be” – fogalmazott a MÁV a lapnak, hozzátéve, hogy a nagy meleg hatására a felsővezetékek is megnyúlnak, így növekszik a felsővezeték-szakadás, áramszedőtörés vagy -sérülés kockázata is.