Azahriah: Már csak az igazán szektás véglények maradtak Fidesz-szavazók
Azahriah és David Pressman amerikai nagykövet. (Fotó: U. S. Embassy Budapest Facebook-oldala)

„Gyönyörűen süt a Nap, mert ő is tudja, hogy már csak az igazán szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények maradtak, mint Fidesz-szavazók” – írta Baukó Attila, vagyis Azahriah szerdán. Egy napsütéses fotót posztolt Instagram-sztoriban, arra írta ezt a szöveget – vette észre a 444. Az énekes közben törölte a posztot.

A portál megjegyezte, hogy több fideszes influenszer is reagált már: „»Értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények a Fidesz-szavazók« Ezt írja az Azariah nevű izé. Szerencsére túltolják a bringát a srácok! Marha nagy pofára esés lesz a vége ‘26-ban” – írta Németh Balázs.  A Mandiner főszerkesztő-helyettese, Kacsoh Dániel azt posztolta, hogy „aki alsó hangon 2 millió honfitársát szektás véglénynek tartja, az lehet bármilyen tehetséges, takarodjon a közéletből Nekem ennyi volt Azahriah, eddig se bírtam, a jelek szerint megbillent… ti hallgatjátok ezek után a zenéjét”.

Kötter Tamás szó szerint ezt írta: „A Pressman árvák lát a tartótiszt távozása után is tovább hasznosították; most éppen a feleségét, három gyermekének az anyját lehallgató, megzsaroló, majd eláruló magyar péternek lízingelt Tisza párt körül dongnak; helyezik el rejtve vagy többé kevésbe a magas és kevésbé magas kultúrába kódolva az ellenzéki üzeneteket. A hazai gyros-rap koronázatlan királya nem finomkodik- ez nyilván a műfajból és a kulturálatlanságáól fakad. Minden esetre szívesen elbeszélgetnék ezzel a szellemi féregnyúlvánnyal -ha már nevén nevezzük a dolgokat- korunk nagy kérdéseiről: úgy mint ukrán -orosz konfliktus, az unió jövőre benne hazánk geopolitikai helyzete, energiafüggetlenség stb - nyugi csak vicceltem szerintem a gyros király még Magyarországot sem tudná megmutatni egy vaktérképen vagy ha mégis, akkor a kihívás elküldve.” 

A zenei életben eddig is rendszeresen jelent meg kritika a hatalommal szemben. Azahriah, Krúbi, a Carson Coma vagy Beton. Hofi visszatérően bírálja a kormányt.

Frissítés:
Az esti órákban az előadó elnézést kért a mondataiért, erről itt írtunk >>>

Fotó: Azahriah Instagram-oldala
Fotó: Azahriah Instagram-oldala

Spontán harsant fel a „Mocskos Fidesz!” – Mi történik a zenészvilágban?
Wekerle Szabolcs

Spontán harsant fel a „Mocskos Fidesz!” – Mi történik a zenészvilágban?

Múlt hét végén a zenészvilágban több olyan megnyilvánulásra is sor került, amely erős kritikát fogalmazott meg a rendszerrel szemben.