Balog Zoltán: A határokat nem tisztelő embert figyelmezteti a járvány

Balog Zoltán: A határokat nem tisztelő embert figyelmezteti a járvány

Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A pandémia nem Isten büntetése, még csak nem is Isten üzenete, ugyanakkor érdemes „az ige fényében megvizsgálni” – erről beszélt Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke kedden a Berekfürdőn megtartott zsinati ülésen. Az MTI tudósítása szerint úgy fogalmazott, hogy ilyen globális, az egész világot érintő válság utoljára az őstörténetben volt, Bábel tornya vagy az özönvíz történetének idején. A református püspök szerint érdemes ezen ószövetségi szövegek alapján értelmezni a világjárványt.

– A határokat nem tisztelő embert figyelmezteti a járvány, aki azt gondolja, hogy büntetlenül át lehet lépni a teremtési rendben gyökerező határokat, lehet röpködni a világban, át lehet lépni a tudományok, a nemzet, a család határait – mondta az állami hírügynökség beszámolója szerint.

Tanulságosnak nevezte azt is, hogy a járvány megmutatta, Magyarországon a lakosság körülbelül egyharmada bizalmatlan bármilyen központi utasítással szemben, még akkor is, ha politikai konszenzus van mögötte. Egyformán tanulságos a döntéshozóknak és az egyházi embereknek, hogy léteznek ilyen központi üzenetekkel elérhetetlen „zárványok” Magyarországon.

A református püspök kitért arra: a kormány szeptemberi döntésének értelmében legalább 30 százalékkal emelkedik a hitoktatók jövedelme és ugyancsak a kormány támogatásával lehetőség nyílik a lelkipásztorok jövedelemkiegészítésére. A támogatás differenciált, 60 százalékig terjedő jövedelemkiegészítést tesz lehetővé, és közelebb visz a lelkipásztori életpálya kialakításához. Fontosnak nevezte, hogy a jövedelemkiegészítés ne „rövid távú osztozkodás” legyen. – A cél, hogy a négy egyházkerület egységesen, hosszú távra dolgozza ki a lelkészi életpályát, amelyben a kiszámíthatóság, az anyagi biztonság és az átláthatóság is fontos szerepet kap – mondta.

Balog Zoltán szerint vannak, akik attól tartanak, hogy az állami pénzforrások elfogadása valamifajta lelki függéshez vezet a mindenkori kormányzattól. Ez azonban belső szabadság kérdése, a támogatást pedig úgy kell elfogadni, hogy „ez nekünk jár”. Magyarországon ugyanis – szemben a környező országokkal – nem volt teljes az egyházak kárpótlása a rendszerváltozás után, úgynevezett funkcionális kárpótlás történt. Az egyház visszakapta azt, „amivel szolgál”, így például az iskolákat, a szeretetintézményeket, de nem kapta vissza azokat a a javait, amelyekkel meg tudná teremteni a szolgálat gazdasági alapját.

Címkék: Balog Zoltán