Balog Zoltán szerint a reformátusoknak nem az volt a legfontosabb, hogy például emeljék a fizetéseket

Balog Zoltán szerint a reformátusoknak nem az volt a legfontosabb, hogy például emeljék a fizetéseket

Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke pünkösdvasárnapi istentiszteletet tart a Hold utcai református templomban 2022. június 5-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az egyház üzenetének legnagyobb ellensége az érdektelenség – jelentette ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Az MTI beszámolója szerint Balog Zoltánt a református nemzetstratégiáról kérdezték. Azt mondta, az elmúlt tíz évben gyarapodásnak lehettek tanúi, amely nem kizárólag, de jelentős részben a kormányzatnak köszönhető. Úgy gondolták, érdemes egy pillanatra megállni: eltelt 32 év a rendszerváltoztatás kezdete óta, és meg akarták nézni, hová jutottak, valamint mi a legfőbb feladatuk, hogy „ne pótcselekvést végezzünk mint egyház, hanem valóban azt tudjuk adni, ami a lényegünk, amit legfontosabbnak tartunk ennek a nemzetnek”.

Azt mondta, őt is meglepte, hogy szellemi-lelki gondolatot fogalmazott meg a közösség. A legfontosabbnak mindenki a „belső szellemi-lelki védvonalak” megerősítését tartotta, tehát nem azt, hogy még több iskolát építsenek, emeljék a fizetéseket vagy templomokat újítsanak fel. Ezek lényeges tényezők, de az intézményeknek akkor van értelmük, ha azt a lelki üzenetet közvetítik, hogy Istennek van egy akarata a világban, és ha ez nem valósul meg, abból tragédia lesz – vélekedett Balog Zoltán.

Azt mondta: örül neki, hogy már meg is szólták a református egyházat, amiért megfogalmazta a saját nemzetstratégiáját az államé mellett, mert az egyház üzenetének legnagyobb ellensége az érdektelenség, az unalom, nem pedig az, hogy ellene szólnak. Lehet abból jó vita, hogy miért beszél bele az egyház az állam ügyeibe. Az ő önértelmezésük az, hogy az egyház nem a saját tagjainak az érdekvédelmi közössége. Nem önmagukért vannak, hanem azokért, akik még nem tagok. A tevékenységük misszió, mindig kifelé irányul – tette hozzá a lelkészi elnök.

Balog Zoltán egyébként a Fidesz tagjaként az emberi erőforrások minisztere volt 2012 és 2018 között.