Törvényben igyekeznek megakadályozni, hogy Szijjártó Péternek el kelljen árulnia, mennyiért utazott
(Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala)

Az Átlászó azt írja, hogy a külügyminisztérium egy tavalyi törvénymódosításra hivatkozva akarta elérni, hogy ne kelljen kiadniuk nekik, mennyibe került Szijjártó Péter egyik hivatali útja, amit egyébként egy bérelt különgéppel tett meg. A Fővárosi Törvényszék azonban első fokon úgy döntött márciusban, hogy a külügyminisztériumnak ki kell adnia az adatokat az oknyomozó újságnak. Arról az útról volt szó, amikor 2021. márciusában a külügyminiszter Oszakában, Kiotóban és Tokióban tárgyalt, majd Japánból hazafelé Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban vett részt hivatalos programokon.

A külügyminisztérium először azt válaszolta az Átlátszó közadatigénylésére, hogy az oknyomozó újság rosszul adta meg a külügyminiszter által használt repülőgép lajstromjelét. Az Átlátszó végül perre ment az adatokért. A március 20-i tárgyaláson a külügyminisztérium keresetéből kiderült, hogy egy tavaly módosított jogszabályra hivatkozva olyan miniszteri döntés született február 26-án, amely szerint az Átlátszó nem kaphatja meg a kért adatokat. A döntést Szijjártó Péter helyettese, Magyar Levente írta alá.

Vagyis lényegében Szijjártó Péter úgy döntött, hogy az általa vezetett minisztérium nem adhatja ki, mennyibe került az egyik repülőútja. A „Magyarország 2025-ös központi költségvetésének megalapozásáról” címet viselő salátatörvény részeként megszavazott módosítás felhatalmazta a külügyminisztert, hogy a polgári hírszerzési tevékenység felügyeletét ellátó miniszter, vagyis Rogán Antal véleménye alapján korlátozhassa a védett személyek – mint például Szijjártó Péter – külföldi mozgásával összefüggő adatok megismerését.

Az indoklásban az szerepel, hogy a külügyminisztérium a védett személyek mozgásával összefüggő adatok nyilvánosságra kerülését különlegesen magas biztonsági kockázatnak tekinti. Ezt azzal magyarázzák, hogy az adatok – helyszín, utazási útvonal stb. – ismerete alkalmas lehet egy jövőben megvalósuló, a védett személy ellen irányuló inzultus vagy bűncselekmény előkészítésére, miközben az Átlátszó az út költségeire volt kíváncsi. Ráadásul Szijjártó kommunikációs csapata folyamatosan posztolt a külügyminiszter útjáról, nyomon lehetett követni, mikor merre jár.

A bíróság azonban úgy látta, hogy a külügyminiszter és a külügyminisztérium nem tartozik a jogszabály hatálya alá. Nem lehet megtagadni Szijjártó Péter külfödi útjaira vonatkozó adatok kiadását arra hivatkozva, hogy azok „megismerése Magyarország külpolitikai, külgazdasági érdekeinek illetéktelen külső befolyástól mentes érvényesítését vagy nemzetbiztonsági érdekeit veszélyezteti”. Az ítéletben az is szerepel, hogy az idézett törvény nem teljesen egyértelmű a nyelvhelyességi hibák miatt.