
Márki-Zay Pétert támogatja a hódmezővásárhelyi egyéni választókerületben a Jobbik – Jakab Péter pártja ezt hétfőn jelentette be. Döntésüket azzal indokolták, hogy Hódmezővásárhely polgármestere az, „aki az összefogás fegyverével először győzte le a Fideszt”, városvezetőként pedig „iszonyatos kormányzati ellenszélben is állja a sarat”.
Márki-Zay Péter a Facebook oldalán köszönte meg a támogatást. Habár polgármester és miniszterelnök-jelölt is, azért indul el az egyéni választókerületi előválasztáson, mert „ezen is múlik a korrupció felszámolása, a bűnözők elszámoltatása”. Ráadásul szerinte a hódmezővásárhelyi körzet azon 20-30 hely egyike, „ahol eldől hazánk sorsa”.
A helyzet furcsaságára ő is felhívta a figyelmet, miszerint a Jobbikkal egyik megmérettetésben versenytársak, máshol szövetségesek, megfogalmazása szerint „ez az ellenzéki együttműködés csodája”. Hiszen miniszterelnök-jelöltekként Jakab Péterrel egymással is konkurálva küzdenek a szavazatokért, de ha Jakab Péter egyéni jelölt lesz, ott támogatni fogja.
A pártok az elmúlt időszakban sorra jelentik be egyéni jelöltjeiket az előválasztásra és azt is, ha más párt emberét támogatják. Így tett például már korábban a Jobbik, amikor jelezték, hogy Kunhalmi Ágnes mögé állnak be a főváros XVIII. kerületét magában foglaló választókörzetben. Az MSZP pedig Dunaújvárosban sorakozott fel a jobbikos jelölt, Kálló Gergely mögé.