Beismerték: nem fogják kiüríteni év végéig a Hős utcai gettót
Kilátás (Fotó: Bankó Gábor)

D. Kovács Róbert Antalnak, Kőbánya fideszes polgármesterének és Révész Máriusz kormánypárti parlamenti képviselőnek egyaránt van szíve. Legalábbis mindketten azt mondták a kerület csütörtök esti közmeghallgatásán Mihály Bulcsú, a Hős Utcában tevékenykedő civilszervezet képviselőjének kérdésére. Más felvetésre egyébként már nem tudtak, vagy nem akartak ilyen határozottsággal felelni.

A Kontúr Közhasznú Egyesület tagjának érdeklődése persze nem anatómiai jellegű volt, arra próbált választ kapni a megszólítottaktól, hogy rendezik majd úgy a Budapest közepén fekvő szegregátum helyzetét, hogy ők ne találkozzanak ott emberi tragédiákkal nap, mint nap.

Mihály Bulcsú kérdésében utalt a csütörtök délelőtt a 10. kerület közgyűlésén elhangzottakra is, ahol a polgármester ugyan szociális intézkedések egész sorát említette, hogy mi mindent valósít meg az önkormányzat, de arra egyszerűen nem adott választ, hogy mégis mit jelent számára a szociális munka. Válaszát nem is fogadta el a testület: 8 fideszes igen, 9 ellenzéki nem született a voksoláson. (Kőbánya élén fideszes polgármester áll, ám az ellenzéki képviselők többségben vannak a közgyűlésben.)

A Hős utcában „igazából az önkormányzat áll a rendetlenség pártján" | Magyar Hang

Korábban is voltak erre utalások, de ezúttal nyíltan el is hangzott, hogy bizony nem fogja tudni a kerület lebontani a Hős utca 15/A és B. tömböket, azt a gettót, ahol pár éve megdöbbentő nyíltsággal zajlott a kábítószer-kereskedelem – történetesen két rendőrlaktanya szomszédságában. Az önkormányzat a tarthatatlan állapotok felszámolására kapott is 2,1 milliárd forintnyi támogatást a központi költségvetésből, a háztömbök kiürítésének határidejeként pedig 2019. december 31. volt megadva. Csak mivel a lakóknak mindössze pármilliós kártérítést fizettek volna, ezért nem tudtak a Hős utcaiak megegyezni az önkormányzattal, így a kormányhivatal kisajátításokat indított el, ám ezek során is nagyon kevés pénzből kártalanította volna a tulajdonosokat az állam. Úgyhogy a kisajátítási perek során a lakók jó része jelezte, hogy ők lakást szeretnének, nem pénzt, ezért aztán világossá vált, hogy így a kiürítés eredeti határideje nem lesz tartható.

Ez az, amit Urbanovszky Zsuzsanna a Kontúr képviseltében úgy fogalmazott meg a közmeghallgatáson: ugyanoda jutottunk, ahonnan elindultunk. Vagyis szerinte a rendezés koncepciója nincs megtervezve, az történik, hogy a kerület vezetése „a kisajátítás bugyrai mögé bújik” és nem törekszik a gyors rendezésre, ami pedig mindenkinek az érdeke lenne.

Szájhős utca | Magyar Hang

Benne is van a Kontúr önkormányzati képviselőknek nyújtott tájékoztatójában, hogy az önkormányzat lassítja a telepfelszámolást azzal, hogy a Hős utcai lakástulajdonosoknak tisztességtelenül alacsony vételárakat kínált.

És hát valóban nem lesz itt gyors rendezés: D. Kovács már az interpellációjában jelezte, hogy „az önkormányzat kérte a támogatás felhasználásnak határidejének meghosszabbítását 2020. december 31-ére”. Ez volt az első nyilvános beismerése annak, hogy nem fogja tudni Kőbánya önkormányzata az idei év végéig megoldani a Hős utca kérdését. Így aztán ahelyett, hogy a cserelakások gyors kiutalását követően már szanálták volna a gettót, várhatóan a jövő évben is azok a problémák fogják keseríteni a Hős utcaiak és a kőbányaiak életét, amiken már rég túl lehetnének.

Ilyen például a drog, ami közel egy évnyi csend után újra visszatért a két háztömb sokat látott falai közé, így aztán – ahogy az egyik lakó fogalmaz – az idősek kezdenek máris félni az újra felbukkanó szerhasználóktól. Erre a közgyűlésen megjelent kerületi rendőr-alezredes annyit mondott, hogy „jelentheti a megjelenteknek, hogy nagyon jó helyzet van most a Hős utcában”, és mikor a helybeli viszonyokat nap, mint nap megtapasztalók egyszerűen kinevették, akkor annyit tudott mondani, hogy szerinte ma már abból van helyzet a Hősben, hogy kuncsaftok sértődötten jelzik a rendőröknek, hogy ők csak drogot akartak venni, de elkergették onnan őket. Révész Máriusz is csak azt tudta megjegyezni, hogy a buszmegállókban dülöngélőktől a szálak egyértelműen a Hős utcába vezetnek, de hogy ezt a rendőrök éveken át testközelből nézték, arra ugyanúgy nem reflektált, ahogy a tavalyi közmeghallgatáson sem tette.

Ilyen probléma lesz alighanem az illegális lakásfoglalók kérdése is, akit több lakó jelzése szerint békén hagy a kerületi vagyonkezelő. Sokszor le sem falazzák már az üresen maradt lakásokat, hanem szinte költözhető állapotban hagyják ott a ki tudja honnan érkezőknek, nyitott ajtóval, csillárral és zuhanyfülkével. „Ez felhívás keringőre”, ahogy Mihály Bulcsú fogalmaz. Erre D. Kovács annyit tudott mondani, hogy megoldotta volna a kérdést, ha kerítést emeltek volna a világítás hiányában egyébként vaksötét gettó köré, vagy bekamerázták volna azt. És szerinte a lakásfoglalók magántulajdonban lévő házakat foglalnak el, nem önkormányzati bérleményeket, azokat a polgármester tájékoztatása szerint naponta, kétnaponta ellenőrzik.

Szerintük mi vagyunk a csótányok | Magyar Hang

A világítás hiánya mellett pedig alighanem a szemétkérdés az, ami talán a legszürreálisabb jelenség a kőbányai szegregátumban. Noha az utcai kamerák rögzítik, semmilyen retorzió nem érik azokat, akik telehordják a két tömb környékét a szemetükkel. (Ahogyan az újra megjelenő dílereknek sem esett eddig bántódása, pedig nem ritkán a nyílt utcán árulják a bódítószereiket.) Azokat sem kéri számon senki, akik a házból dobálják ki a gangról a hulladékot, hogy aztán hegyekben álljon az udvaron a pelenka, vagy télen is dzsekit és zacskót teremjenek a Hős utcai fák. Ezzel amúgy vissza is tértünk az előző problémához is, ugyanis a helyiek elmondása szerint egyébként jórészt illegális lakásfoglalók szemetelnek. És bizony sokszor hiába fizetik a lakók a közös költséget, még sincs hónapokig takarítás a Hősben, ezért aztán berzenkedve és szörnyülködve jegyezheti meg a polgármester, hogy a környéken 2000 köbméter szemetet szedtek össze közpénzből. Viszont amikor a Kontúr és a civilek állnak neki felszedni a szemetet, akkor ezt guberálásnak minősítik és feljelentéssel, bírsággal fenyegetőznek a kőbányai fideszes vezetők.

Úgyhogy benne van a pakliban, hogy tavasszal már a zöldellő fűből kell majd összeszedni a teli pelenkákat, az eldobott zacskókat – és persze a használt fecskendőket is.