Bejelentette a Pfizer, megkezdik az omikron elleni vakcina klinikai tesztelését
2020. november 9-én közreadott kép a Pfizer multinacionális gyógyszergyártó cég logójáról a vállalat New York-i székházában 2015. november 23-án (Fotó: MTI/AP/Mark Lennihan)

Elkészült a vakcina, így megkezdődhet a Pfizer és a BioNTech omikron-specifikus koronavírus-vakcinájának klinikai tesztelése 1420 egészséges, 18-55 éves felnőtt emberen – írta meg a Portfolió a társaság keddi bejelentése alapján. A Pfizer korábbi közlése alapján márciusban állhatnak készen a vakcina engedélyeztetésére.

CNN szerint a kutatás során a vakcina biztonságosságát, elviselhetőségét és az általa kiváltott immunválaszt szintjét vizsgálják az elsődleges oltási sorra és a megerősítő oltásra vonatkozóan egyaránt. A védőoltást három csoportra osztva adják be az önként jelentkezőknek, az egyes csoportok összetétele a következőképpen alakul majd:

• olyanok, akik 90-180 napja kapták meg az első két adag vakcinát, ők egy vagy két adag oltást kapnak,
• olyanok, akik 90-180 napja kapták meg az első két adag vakcinát, és most egy adagot kapnak,
• olyanok, akik nem kaptak egy oltást sem, és most három adagban részesülnek.

Az oltás 30 mikrogrammos dózisú lesz, a jelenleg engedélyezett Pfizer vakcina is 30 mikrogrammos.

– Az omikron megjelenése óta után proaktívan vizsgáljuk és kockázat esetén legyártjuk az omikronra optimalizált oltást, de természetesen szükségünk van eredményekre és az egészségügyi hatóságokkal folytatott megbeszélésekre, valamint jóváhagyásokra, mielőtt azt bevetnénk – mondta a társaság szóvivője a CNN-nek.

Ígérete szerint a fejlesztésnek nem lesz hatása az idei évre előirányzott gyártási volumenre, továbbra is úgy véli, ez évben 4 milliárd adag oltást készítenek majd.