Békemenet, Orbán-beszéd, összellenzéki megemlékezés
A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének résztvevői a Margit hídon 2018. március 15-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán) - Fotó: Máthé Zoltán

Minden évben felmerül, hogy az állami ünnepeket mennyire kell vagy illik aktuálpolitikai célokra használni, ezúttal azonban aligha lehet kétségünk afelől, hogy a rendezvények nem elsősorban a megemlékezésről, sokkal inkább a jövő tavaszi választásokról fognak szólni. Nagy tömegeket vár mind a kormánypárti, mind pedig az ellenzéki oldal az '56-os forradalom évfordulójára, az orvosi kamara pedig azt kéri: lehetőleg csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők látogassanak ki a helyszínekre és viseljenek maszkot.

A választások közeledtét jelzi, hogy három és fél év után ismét lesz Békemenet Budapesten, mégpedig – a szervezők legalábbis így fogalmaznak – a „2006-os terror” útvonalán haladnak majd végig. 1956. október 23-ának az 65. évfordulóján a fő üzenetük a baloldali ellenzék felé, hogy soha többé nem akarnak állami terrort és diktatúrát, míg Brüsszel felé, hogy a nemzetek népei felett nem uralkodni kell, hanem azokat szolgálni.

A résztvevők 13 órakor gyülekeznek majd az '56-os forradalom bölcsője, a Műegyetem előtt, és 14 órától a Szabadság híd – Vámház körút – Károly körút – Erzsébet tér útvonalon vonulnak a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződéséhez. Ott 15 órától részt vesznek az állami ünnepségen és meghallgatják Orbán Viktor beszédét.

Kirúgták a Békemenetet szervező köztisztviselőt
Magyar Hang

Kirúgták a Békemenetet szervező köztisztviselőt

Hadházy Ákos: a Békemenet annyira civil, mint amennyire én vagyok a római pápa.

A miniszterelnök a tervek szerint 15:30-kor mond beszédet. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár szerint a helyszínválasztás nem véletlen, hiszen ott 15 évvel ezelőtt, az 50. évfordulón a békés emlékezőket és ünneplőket brutális rendőrrohammal verték szét. Erre is reflektál a rendezvény.

Időben kevéssé, térben azért már távolabb fognak megemlékezni az ellenzéki pártok. Már hónapokkal korábban úgy tervezték, hogy az október 23-i rendezvényükön egy színpadra áll az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje és a 106, szintén közös egyéni jelölt is, ez pedig meg is történik. Délután, 16 órakor kezdenek a Dózsa György út és az Andrássy út kereszteződésénél, ahol fel fog szólalni a kormányfő-jelölti posztért korábban versenybe szállt összes politikus. Vagyis beszédet mond Jakab Péter, a Jobbik elnöke, Fekete-Győr András, a Momentum azóta már leváltott korábbi vezetője, Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője, Karácsony Gergely főpolgármester. A fő szónok a miniszterelnök-jelölti előválasztáson győztes Márki-Zay Péter, aki az előzetes tervek szerint negyedórás beszédet mond majd.

Mind a Békemenet, mind pedig az ellenzéki megemlékezés szervezői azt kérik a résztvevőktől, hogy viseljenek maszkot. Ugyanezt sürgette a Magyar Orvosi Kamara is, azzal kiegészítve, hogy szerintük csak olyanoknak kellene részt vennie a megmozdulásokon, akiknek van védettségi igazolványuk.

Aki pedig egy kis vidámságra is vágyna, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is szervez Békemenetet, délben lesz a gyülekező az Oktogonon, a cél pedig a Moszkva tér. A céljaik között szerepel, hogy kívánják „a cenzúra szabadságát, a sajtó eltörlését!” vagy éppen „Felelőtlen, számonkérhetetlen minisztériumokat Budapesten!”. Egyúttal azt is kérik, hogy mindenki vigyen magával még egy maszkos embert.

A rendezvények miatt jelentős forgalomkorlátozásokra és lezárásokra kell számítani, a közösségi közlekedést választóknak is érdemes előre megnézniük, mi merre jár majd.