Fegyelmi eljárás indult az MSZP-ben Mesterházy Attilával szemben, akit akár ki is zárhatnak a pártból – számolt be róla az Index. Ez politikai leszámolás, és személyes bosszú áll a háttérben – reagált a lapnak a politikus, akit Kurtyán Ferenc Tolna megyei alelnök, országos választmányi tag vádol a kormánysajtónak való szivárogtatással, illetve Tóth Bertalan elleni kampányolással. Kurtyán február 22-én tett bejelentést az MSZP fegyelmi bizottságánál, célja pedig a volt pártelnök kizáratása.
Kurtyán szerint Mesterházy szivárogtatta ki a kormánysajtónak, hogy kaotikus állapotok alakultak ki a február 15-ei választmányi ülésen. Az európai parlamenti lista sorrendjét ugyanis nem sikerült konfliktusmentesen elfogadni, összecsaptak Szanyi Tibor és Ujhelyi István támogatói. A választmányi tagok a hírek szerint az ülés előtt nem is tudtak arról, hogy Tóth Bertalan elnök a lista első helyéért fog indulni. Míg Mesterházy inkább Szanyi mellett kardoskodott, addig a jelenlegi pártvezetés Ujhelyit támogatta, a választmányi ülés előtt pedig mindkét fél a saját győzelmével számolt.
Kész az MSZP EP-listája, Tóth Bertalan pártelnök került az első helyre | Magyar Hang
A pártelnök azonban a bejelentés után egyértelművé tette, hogy nem kívánja majd a brüsszeli mandátumát felvenni.
Mesterházy most állítja, ő Tóth listavezető helyét nem kérdőjelezte meg, ezt pedig „még a közelben ülő Molnár Zsolt is hallotta, alá tudja támasztani.” Végül a választmányon mégis hangos vita alakult ki. A kormánymédia ezután állította, hogy a teremben a nyílt szavazás során olyanok is voksoltak, akik nem voltak a választmány tagjai. Ráadásul szerintük a szavazatok megszámlálása után sem a valós számok jöttek ki, amiről azt írták, még videófelvétel is van. A Szanyi-kör tagjai csak annyit mondtak, hogy többször kellett szavazni, mert 43-43 lett a végeredmény, két tartózkodással. Úgy látták, sokan másként szavaznak zárt voksolás esetén, csak tartottak a pártvezetés haragjától.
Kurtyán úgy véli beadványában, Mesterházy készített videófelvételt, és ő is szivárogtatott a kormánymédiának, valamint járja az országot, és kampányol Tóth Bertalan ellen. A pártelnök azonnali vizsgálatot rendelt el, és kérte a fegyelmi bizottság soron kívüli összehívását. A meghallgatás március 5-én lesz. Mesterházy tagadja a vádakat, szerinte az egyetlen bűne, hogy Szanyit támogatta Ujhelyivel szemben.