Mirkóczki Ádám , a Jobbik kommunikációs igazgatója szerint a cél, hogy ciki legyen az állami médiában dolgozni és ott nyilatkozni.
– Október 23-án, a sokat hangoztatott ellenállás keretében a köztévé Kunigunda utcai székházánál, majd a Fidesz Lendvay utcai székházánál akcióztak. Sikerként élik meg az ott történteket?
– Mindenképpen. A célunk az volt, hogy ráirányítsuk a figyelmet egy nagyon súlyos deficitre: az objektív, kiegyensúlyozott és tényszerű tájékoztatás helyett színtiszta hazugság, propaganda zajlik az állami médiánál, mégpedig százmilliárdnyi közpénzből. Ez az akció a nulladik lépés volt, a figyelemfelhívás, és talán sikerült is sokak ingerküszöbét elérnünk. Természetesen mindez csak akkor ér valamit, ha folytatjuk, a következő lépés már az, hogy minden, magára valamit adó ellenzéki politikus bojkottálja a közmédiumok minden formáját. El akarjuk érni, hogy ciki legyen a közmédiában nyilatkozni és ott „újságíróként” dolgozni.
– Ön is azt mondta, hogy a közmédiánál dolgozókat nem kell emberszámba venni. Egy párt vezető politikusa mondhat ilyet?
– Nyilvánvalóan ezt szakmai alapon kell érteni. Kiemeltem, hogy nem az operatőrökről vagy technikai munkatársakról beszélünk, akik akár egzisztenciális kiszolgáltatottságuk miatt dolgoznak ott. De a riportereknek, újságíróknak már érezniük kell annak a felelősségnek a súlyát, hogyan mérgezik a közéletet, hogyan verik át hosszú évek óta emberek millióit. Nem hiszem, hogy nekünk kell emiatt bocsánatot kérni.
– Nemcsak a Jobbik volt a köztévénél, egy idő után megérkezett Hadházy Ákos is, aki tüntetést jelentett be oda. Egyeztettek vele?
– Egyáltalán nem, és sajnáltuk is, hogy így alakult, mert a mi terveink szerint más történt volna.
– Mit terveztek?
– Minden bizonnyal bementünk volna a köztévé aulájába, és ott zajlott volna a skandálás olyan hangerővel, hogy az a stúdiókba is behallatszódjon.
– Az intézmény udvarába dobált, illetve az utcán meggyújtott füstfáklyákat is bevitték volna?
– Nem, a rongálás határozottan meg volt tiltva. Az viszont szerintem belefért volna, hogy festékkel feliratokat fújunk a falra, ez ugyanis a minimum azok után, amiket a plakátjainkkal műveltek a választási kampányban.
– A közmédiát már célba vették, mi lesz a következő?
– Erről most még nem beszélnék, de be van tárazva jó néhány akció.
– A Jobbik a néppártosodással a legradikálisabb szavazóinak búcsút intett, elég arra gondolni, amikor Vona Gábor elküldte máshová azokat, akik „náci romantikára vágynak”. Az ilyen utcai megmozdulások nem éppen a radikális réteget vonzzák?
– Nem tartunk ettől, hiszen ezek az emberek ritkán mozdulnak meg a sajtó- vagy szólásszabadságért, és más olyan demokratikus normákért, amelyek mellett mi kiállunk. Mindenki tapasztalhatta, hogy a köztévénél, vagy a Fidesz székházánál elhangzott beszédekben sem voltak a szélsőjobbnak szóló üzenetek. Most egyszerűen egy minőségváltás történik, a néppárti politika mentén kilépünk bizonyos keretekből, és megpróbáljuk az eddigi üzeneteinket radikálisabb formában, akár az utcán közvetíteni.
– Azt gondolja, hogy a balhé a néppártosodás híveit mozdítja meg?
– Amikor a netadós tüntetés volt, és a Fidesz székházát dobálták baloldali, liberális emberek klaviatúrákkal, monitorokkal, akkor sem feltételezte senki, hogy szélsőjobboldali emberekről lenne szó. Márpedig akkor sokkal nagyobb balhé volt, mint október 23-án az MTVA előtt.
– A Jobbik parlamenti képviselői, akiknek nem mellesleg mentelmi joguk van, a jövőben is beleállnak az ilyen akciókba?
– Mást nem is tehetünk. Mennyire lenne hiteles az a hozzáállás, ha másokat küldenénk magunk helyett? Arról nem mi tehetünk, hogy mentelmi jogunk van, bármikor szívesen lemondunk róla, ráadásul tettenérés esetén nem is érvényes.
– Eddig az volt a tapasztalat, hogy a Jobbik kommunikációját meghatározták a belső feszültségek, a kilépések, kizárások, illetve eleve a kormány tematizálta a közbeszédet. Ilyen akciókkal próbálnak ezen változtatni?
– Egyrészt igen. Másrészt abban bízunk, hogy az európai parlamenti kampány már alkalmas lesz arra, hogy ne a mások által vélelmezett belső konfliktusok és sérelmek legyenek a meghatározóak, hanem a programunk. Kommunikációs szempontból alapvető feladat a gyorsaság és a hatékonyság fokozása a belső rendszerünkben. Április 8-a előtt felduzzadt és bonyolulttá vált a kommunikációnk, nagyon sok ember foglalkozott ezzel, ezt most leegyszerűsítjük.
– A legutóbb a Jobbikot elhagyó Volner János szerint még bőven vannak botrányok a pártban, és lehetnek még távozók. Van tippje, hogy mikre, kikre gondol?
– Nem érzékelem, hogy még lennének olyan emberek, akik nem értenek egyet a jelenlegi politikai irányokkal. Ráadásul 2013 óta megyünk következetesen a néppárti, mérsékelt úton, engem mindig meglep, ha valaki most kezdi el bírálni ezt az irányvonalat és úgy tesz, mintha átaludta volna az elmúlt éveket.
– Mérték, hogy a választás óta eltelt időszakban, Toroczkai László, Dúró Dóra vagy épp Volner János kilépése, kizárása óta mennyire erodálódott a párt?
– Nem mértük, de nyilván nem használtak a történtek. Épp nemrég néztük meg egyesével a különféle intézetek közvélemény-kutasait januártól szeptemberig, és azt a néhány százalékos csökkenést láttuk, amely minden választás után minden ellenzéki pártot súlyt. Szerintem akik április 8-án ránk adták a szavazatukat, nem fognak elpártolni a radikálisabb politikát támogató prominensek kiválása miatt. Az általuk megcélzott szavazók már április 8-án is a Fideszt támogatták.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 24. számában jelent meg, 2018. október 26-án.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 24. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
