Bencsik András szerint ideje volna a jobboldalnak is föltápászkodni
Bencsik András 

A jobboldali sajtó egyik kulcsfigurája, a Demokrata főszerkesztője, Bencsik András az ellenzék vezetőjéről, Magyar Péterről ír mostani vezércikkében. Ahogy azt a Telex megírta, már a második mondatának végén kritikusan kijelentette: „a jobboldali politika és média egyelőre nem tud mit kezdeni Magyar Péter ámokfutásával”.

Beszámolt a körmendi esetről, amikor valakit a rendőrök vittek el a Tisza Párt gyűléséről, és azt is megállapította, hogy a tiszásokkal szemben „türelmüket vesztő emberek lépnek fel a maguk nem túl szofisztikált módján”.

Bencsik aggódva ír arról, hogy „a lendület egyelőre tart, sőt erősödik. Szaporodnak a Tisza szigetek, amelyek, mint annak idején a polgári körök, lassan behálózzák az egész országot, állítólag már kétezer van belőlük.” Így hát le is vonta a konklúziót: „lassan ideje volna a jobboldalnak is föltápászkodni.”