Benyomul az állam helyére az egyház
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szentbeszédet tart az Egri Főegyházmegye köznevelési intézményeinek tanévnyitó szentmiséjén az egri bazilikában 2019. augusztus 28-án (Fotó: MTI/Komka Péter)

Jelentősen megugrott az egyházi fenntartásban működő oktatási intézmények száma az elmúlt nyolc-tíz évben – írja a Népszava.

Általános iskolából például 197-et, gimnáziumból 108-at működtettek az egyházak a 2010/2011-es tanévben, 2019-re viszont már 378-at, illetve 172-t. Az óvodáknál is hasonló a helyzet: tíz éve még 141 óvoda működött egyházi fenntartásban, tavaly már 282.

A gyermekvédelmi szakellátás nagyobb része egyházi kézbe kerül
Magyar Hang

A gyermekvédelmi szakellátás nagyobb része egyházi kézbe kerül

Az eddigi három után további öt megyében működik majd a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató.

Az egyházi intézményekbe járó gyermekek, diákok száma is jelentősen megemelkedett. 2010-ben még 12,4 ezer gyerek járt egyházi oviba, idén már 26,9 ezer. Az általános iskolások közül tíz éve 50 ezren tanultak felekezeti iskolában, a 2019/2020-as tanévben már 111,7 ezren. Az egyházi fenntartású gimnáziumokba járó középiskolások száma 2010-ben 37 ezer volt, idén 54,9 ezer, ez a gimnazisták egynegyede.

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, Totyik Tamás a tendencia kapcsán kifejtette,  az egyházi iskolák finanszírozás tekintetében sokkal stabilabb lábon állnak, mint az államiak. Ebben nagy szerepe van annak is, hogy az államtól tavaly négyszer annyi támogatást kaptak egy diák után, mint egy állami iskola.