
Egyértelműen
kitűnik
az önkormányzati választásokra országszerte összeálló
ellenzéki konstrukciókból Miskolc városa, ez pedig éppen a
parlamenti pártoktól már megcsömörlött, de a Fideszt sem
kedvelőknek nyújthat könnyebbséget az urnáknál. A borsodi
megyeszékhelyen ugyanis egy függetlenségét hangsúlyozó
iskolaigazgató száll szembe a várost vezető Kriza Ákossal, míg
az ellenzéki pártok – összefogva – csak az egyéni körzetekben
méretik meg magukat.
Neveltetése szerint konzervatív, sosem volt pártpolitikus, legfontosabb feladatának pedig olyan Miskolc megteremtését tartja, ahol mindenki szívesen él – a helyi Földes Ferenc Gimnázium igazgatója így fut neki a borsodi megyeszékhely polgármesteri posztjáért zajló küzdelemnek. Veres Pál a Magyar Hangnak beszélt arról, hogy egyáltalán miért döntött az indulás mellett. – Elismerem a városvezetés eddigi erőfeszítéseit, mégsem sikerült közösséget teremtenie, egy élhető, a szó érzelmi és kulturális értelmében vett gazdag várost kialakítania, az elvándorlást megállítania – mondta.
Nem tudták legyőzni a miskolci MSZP-st, megszüntették a körzetét | Magyar Hang
Felforgatta Miskolc választókerületeit a lakosság fogyása: eggyel kevesebb mandátumot oszthatnak ki, így 28 helyett 27 képviselője lesz a város közgyűlésének az ősszel kezdődő ciklusban. A jogszabályok alapján a választókerületek számát kellett eggyel csökkenteni.
Miskolcon
sokan tudják róla, hogy egyszer már szembekerült a helyi
városvezetéssel. Amikor az iskolát át akarták nevezni, annyi
támogató aláírás gyűlt össze, hogy végül az önkormányzat
elállt a tervétől. Mindezek után visszakapta posztját, habár a
városvezetés szeretett volna mást kinevezni a helyére.
(…)
Miskolc
esetében nem megkerülhető a cigány-magyar együttélés kérdése,
illetve a városban található nyomornegyedek ügye. (…) Veres Pál
fontosnak nevezte a leszakadó rétegek integrációját, bár azt is
hozzátette, hogy ez egy rendkívül hosszú és összetett folyamat,
amit csakis az érintettek bevonásával lehet elindítani és
végigvinni. Példaként említette, hogy a Lyukóvölgyben nincs
megfelelő óvoda, sem iskola, márpedig ezek nélkül nehéz
elképzelni bármilyen fejlődést. Kezdeményezte a
kapcsolatfelvételt a roma közösségekkel, hogy megtalálhassák az
integráció leghatékonyabb formáját, még ha ez bőven túl is
mutat egy ötéves önkormányzati cikluson.
Cikkünk
megjelentésével egy időben a Miskolcon összeállt ellenzéki
pártok és civilek hivatalosan is bejelentették, hogy Veres Pált
támogatják az önkormányzati választáson.
Mit gondolnak a helyiek a fideszes polgármesterről, Kriza Ákosról? Milyenek az ellenzéki erőviszonyok Miskolcon? Ha győzne, kiket látna szívesen a városvezetésben Veres Pál? Teljes riportunkat keresse a Magyar Hang augusztus 2-án megjelent 2019/31. számában!
Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/31. számban? Itt megnézheti!