Bizonyítékokat tárt az ügyészség a terrortámadás tervezésével gyanúsított magyar fiatal elé

Bizonyítékokat tárt az ügyészség a terrortámadás tervezésével gyanúsított magyar fiatal elé

A Terrorelhárítási Központ (TEK) BTR-80-as páncélozott szállító harcjárműve 2016-ban a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban (Fotó: Fmvh/Wikipedia)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az ügyészek bizonyítékokat tártak a terrortámadás tervezésével gyanúsított magyar fiatal elé, aki „folytatólagos” vallomást tett – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel. – Az ügyészség nyomozást folytat egy 21 éves férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarországon – írták.

Mint megjegyezték: a megalapozott gyanú a nyomozás során – az ügyben lefoglalt elektronikus adatok elemzése révén – tovább erősödött. A közlemény szerint a letartóztatás elrendelése óta két alkalommal is sor került a gyanúsított folytatólagos kihallgatására, amelynek keretében – a beszerzett újabb adatok alapján – az ügyészek már bővebb tényállást közöltek a gyanúsítottal, továbbá bizonyítékokat tártak elé, és a férfi folytatólagos vallomásokat tett.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a nyomozás során igazságügyi szakértőt rendelt ki a terhelt elmeállapotának vizsgálatára, továbbá indítványt tett a gyanúsított június 2-án elrendelt letartóztatásának további három hónappal történő meghosszabbítására is.

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója június elején, egy nappal a fiatal férfi elfogása után azt közölte a közszolgálati M1 adóval, hogy a gyanúsított az Iszlám Állam által működtetett zárt fórumon kifejezetten ajánlkozott arra, hogy olyan típusú támadást hajtson végre Magyarországon, amely nagy tömegeket érint.