A Fidesz nélkül, de végül elfogadták a tiszások javaslatát a fővárosi cégvezetők pályázatáról
A Tulajdonosi Bizottság (Fotó: Magyar Hang / Hutter Marianna)

Ugyan nem zökkenőmentesen, de végül elfogadta az illetékes fővárosi bizottság azt, hogy milyen pályázat révén válasszák ki a budapesti cégek élére a vezetőket. Az elbírálásában két testület vesz részt: az egyiket egy tiszás képviselő, a másikat Vitézy Dávid vezeti. Ez utóbbit többen kritizálták, a Fidesz ki is vonult az ülésről.

Nem ment zökkenőmentesen a fővárosi cégek vezetőinek kiválasztására vonatkozó pályázati kiírásról szóló előterjesztés elfogadása, de végül csak megszavazta azt a tiszás Orbán Árpád vezette Tulajdonosi Bizottság. Ezt ugyanakkor a Fidesz nélkül tették, ugyanis a kormánypárti tagok látványosan kivonultak az ülés elején. Ezt Radics Béla fideszes képviselő azzal indokolta, hogy szerinte a tiszások mindenféle trükköket bevetve próbálják elérni, hogy a fideszesek szavazata kevesebbet érjen a vezetők kiválasztásánál, ehhez pedig lepaktáltak Vitézy Dáviddal. – Mi nem veszünk részt a mutyiban, szégyelljék magukat, hogy előre leboltolt egyezségek mentén próbálnak majd kinevezni igazgatókat, sok sikert kívánunk ehhez az attrakcióhoz, a felelősség az önöké, mi ebben nem veszünk részt – mondta. 

Utóbbival Radics feltehetően arra utalt, hogy a Tisza eredetileg azt javasolta, ne csak a Tulajdonosi Bizottság döntsön azon pályázók személyéről, akiket a főpolgármesternek kinevezésre ajánljanak cégvezetőnek, de a Vitézy Dávod vezette Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság is, miközben a feladatot az SZMSZ csak a tulajdonosi bizottságnak delegálta. Utóbbit a párbeszédes Béres András is kritizálta, hiszen összesen négy bizottság van, és szerinte nehezen indokolható, miért csak a klímavédelmi legyen a másik a döntéshozó. Szerinte ennél a javaslatnál az is jobb, ha szavazati joggal hívnák be mind a három másik bizottság elnökét a pályázók kiválasztásához, „ha az a szempont, hogy Vitézy Dávid mindenképp részt vegyen a kiválasztásban”. Orbán Árpád szerint viszont a Podmaniczky-frakció kétség nélkül szakmailag kompetens, ezért támogatta, hogy összevont bizottság döntsön a pályázókról.

Radics Béla kivonul
Radics Béla kivonul (Fotó: Magyar Hang / Hutter Marianna)

A fideszesek kivonulása után később igen hosszú, másfél órás szünetet tartott a bizottság, hogy kibogozzák, pontosan milyen módosításokat kell átvezetni ahhoz, hogy a végső pályázati kiírás koherens legyen annak függelékeivel, illetve megfeleljen a jogszabályoknak. Az elhúzódó szünetben a kutyapártos Kovács Gergely egy ponton azzal viccelt, hogy lehet-e szünetet kérni a szünethez. Valószínűleg a hosszú szünethez az is hozzájárult, hogy mint Orbán Árpád az ülés elején elmondta, bár szerettek volna informális egyeztetést minden bizottsági taggal az ülést megelőzően, de erre nem tudott sor kerülni betegségek miatt, vagyis úgy tűnt, az ezzel kapcsolatos végső egyeztetések is a szünetben történtek.

Végül a javaslat a kutyapártos Kovács Gergely tartózkodása mellett átment. Bár az ülésen felmerült szintén a párbeszédes Béres részéről, hogy Karácsonynak ne csak egy győztes pályázót javasoljanak, hanem hármat, hogy választhasson, ezt végül leszavazták. Ugyanakkor az azzal kapcsolatos módósítás átment, hogy a fővárosi szakszervezeteket bevonják a pályáztatási folyamatba.

Átment a cégvezetők kiírásáról szóló javaslat
Átment a cégvezetők kiírásáról szóló javaslat a főváros Tulajdonosi Bizottságán (Fotó: Magyar Hang / Hutter Marianna)

Kovács Gergely az ülés után azt nyilatkozta a Magyar Hangnak, hogy arányosan kellene lennie a pályázatokat elbíráló bizottságban az embereknek. Ám így, hogy végül a Tulajdonosi Bizottság és a Vitézy-féle bizottság adja a bírálókat, ez a gyakorlatban azt fogja jelenteni, hogy a tagok mintegy 47 százaléka lesz a Tisza és Vitézy frakciója delegálta. – Ugye így kicsit most olyan, mintha az lett volna a cél, hogy azok kerüljenek a bizottságba, akik a Vitézy Dávid vezette budapesti Tisza frakciónak a tagjai. Ez tök nem korrekt, mert nem ilyen arányban juttatták be az embereket a választók a közgyűlésbe. Úgyhogy szerintem vagy a közgyűlésnek kellett volna döntenie vagy mind a négy fővárosi bizottságnak. De azért nem nemet nyomtam, hanem tartózkodás, mert igaziból már mindegy, legyünk túl ezen, és menjen végig a dolog – mondta. Megjegyezte azt is, ami a fővárosi cégek vezetői posztját illeti, szerinte közel sem arról lesz szó, hogy hatezer ember fog jelentkezni ezekre a pozíciókra, mert azért „ezek szerintem nem álommelók egy ilyen környezetben”.

Nyílt lapokat vártak Magyar Péterék

Mint korábban beszámoltunk róla, a javaslatot az Orbán Árpád vezette Tulajdonosi Bizottságnak kellett kidolgoznia, ám a legutóbbi, még januári ülésen a DK és Fidesz szavazatai miatt levették a napirendről, mondván nincs rendesen megírva. Emiatt Magyar Péterék annyira felháborodtak, hogy azt mondták, a jövőben nem asszisztálnak a mutyikhoz, „a továbbiakban nem működünk együtt a főpolgármesterrel, amíg nem játszik nyílt lapokkal”. Így a múlt heti fővárosi közgyűlésen bár a tiszások megszavazták Budapest Rákosrendezővel kapcsolatos elővásárlási jogának élesítését, de több más kérdésben sem szavaztak. Ám miután nemcsak, hogy nem szavaztak, de ki se vonultak a teremből, gyakorlatilag minden előterjesztés csak akkor ment át, ha a Fidesz is akarta. Ennek következményeképp Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója arról írt nemrég, hogy aki januártól igényli, annak nem tud rezsitámogatást fizetni a főváros, miután nem született meg az ehhez szükséges döntés. A Tisza azért ragaszkodott, hogy nyilvános úton pályáztassák a legnagyobb fővárosi cégek vezetőit, mert eddig szerintük átláthatatlan módon történtek a kinevezések, a pártok háttéralkuinak eredményeként.