
Szén-monoxid-mérgezés miatt halhatott meg két ember az V. kerületi Deák téren egy aláírásgyűjtő sátorban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
A két fiatal biztonsági őr halálát szén-monoxid-mérgezés okozhatta; holttestüket szerda reggel találták meg a sátorban – írták. A Budapesti Rendőr-főkapitányság jelenleg helyszíni szemlét tart, a körülményeket szakértők bevonásával vizsgálják – közölték.
A 24.hu úgy tudja, hogy a kiérkező mentők megpróbálták újraéleszteni a két férfit, de már nem lehetett segíteni rajtuk.
A sátor Gattyán György pártjának, a Megoldás Mozgalomnak a választási sátra – írta meg a Blikk. Azt írták délelőtt, hogy a helyszínelés még zajlik, egyelőre úgy tűnik, az őrök a sátorban gázpalackról használható berendezéssel fűtöttek, s vélhetően magukra csukták a sátrat az éjszakai hidegben, majd elaludtak, s a berendezés által termelt égéstermék vezethetett a halálukhoz. A Deák téri templom sarkánál az őrök rokonai jelentek meg nagy számban.
„Mély megrendüléssel, együttérezve a gyászoló családokkal, megerősítjük a hírt, hogy éjszaka sajnálatos tragédia történt a Megoldás Mozgalom budapesti, Deák téren található kampánysátrában. A terület éjszakai őrzésével megbízott alvállalkozó, külsős őrző-védő cég két alkalmazottja – feltehetőleg - szén-monoxid mérgezésben elhunyt. További részletek sajnos nem állnak rendelkezésünkre, a rendőrség megkezdte a tragédia okainak kivizsgálását” – írta közleményében a párt. Hozzátették, amint lehetséges, a gyászoló családokkal megpróbálják felvenni a kapcsolatot. A Deák téren bizonytalan ideig felfüggesztik az aláírások gyűjtését.
A BRFK később jelezte: foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, szakértők bevonásával rendelt el nyomozást.