BKK-vezér: 50 milliárdos likviditási problémára nem lehet vészforgatókönyvet írni
Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

– Az elmúlt 5 évben végig forrásszűke mellett működtünk – erről is beszélt Walter Katalin a BKK leköszönő vezérigazgatója egy háttérbeszélgetésen, amelyet a cég több más vezetőjével közösen tartottak. Ugyanakkor, miután a Magyar Államkincstár visszautalta a fővárosnak a korábban inkasszált 10,2 milliárd forintot, szeptemberig a BKK működése is megoldott kicentizett likviditásmenedzsment mellett. És bár kevés pénz áll rendelkezésükre, továbbra is igyekeznek fejleszteni. 

Annak kapcsán, hogy Karácsony Gergely kért vészforgatókönyvet a BKK-tól, Walter Katalin elmondta, hogy ha muszáj, írnak ilyet is, de 50 milliárdos likviditási problémát rövid távon nem lehet megoldani, még járatok leállításával sem lehetne ennyit megtakarítani. Vagyis ilyenre egyszerűen nem létezik vészforgatókönyv. Lapunk kérdésére elmondta, a vészforgatókönyv megírása során a bevételi és kiadási oldal kérdéseit tekintették át, de a konkrét részletek ismertetésére nincsen felhatalmazásuk. Általánosságban a bevételi oldalon azt lehet vizsgálni például, hogy milyen kedvezmények vannak, amiket felül lehetne vizsgálni és megszüntetni, kiadási oldalon pedig végig lehet gondolni, hogy vannak-e olyan menetrendtípusok vannak, amelyek alkalmazását lehetne módosítani, például hogy hamarabb váltsanak át éjszakai menetrendre bizonyos időszakokban. Egyébként nagyon magas a BKK fix költségeinek aránya: ami nem fix, az például a járművezető pótlékai, az üzemanyag és az energia, de hangsúlyozták, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy azt javasolták volna a vészforgatókönyvben, hogy ezeken spóroljanak. 

Szóba került Walter Katalin távozása is. A vezérigazgató, ahogy korábban lapunknak már elmondta, most ismét jelezte: szerinte nem lehet egy cégvezető legitimációját folyamatosan, Damoklész kardjaként lebegtetni. – Nem lehetek egy megtűrt vezérigazgató, az nem működik, hogy a főpolgármester kiáll mellettem, de gyakorlatilag bármikor bárki jöhet velem szemben a közgyűlés képviselői közül – fejtette ki. Lapunk kérdésére pedig ismét megerősítette, továbbra sem szándékozik indulni a főváros által immár harmadjára is kiírt BKK-vezetői pályázaton.

Eldőlt, a kormány kivel fogja átvilágíttatni Karácsony Gergelyék gazdálkodását
Hutter Marianna

Eldőlt, a kormány kivel fogja átvilágíttatni Karácsony Gergelyék gazdálkodását

Latorcai Csaba arról beszélt a fővárossal való tárgyalást követően, hogy elég volt a főpolgármester mellébeszéléséből.

Felújítás felújítás hátán

A háttérbeszélgetésen szó volt arról, hogy nyáron több villamosvonalat is felújítanak majd. Bodor Ádám mobilitási vezérigazgató-helyettes elmondta, ezek a munkálatok nem megspórolhatóak, ha nem kerülne sor rájuk évente, látszódna az állapotromlás. Például a 4-6 vonalán is azért van minden nyáron felújítás, mert ez Európa, sőt, talán a világ legforgalmasabb villamosvonala is, éjjel-nappal közlekedik, és ha nem lenne karbantartva, romlana az állapota. Gyakran megkapják azt a kérdést is, hogy miért nem éjszaka újítják azt fel, ám erre az a válasz, hogy nem lehet minden munkálatot ilyenkor elvégezni, bár egy részüket igen és azt meg is csinálják. A nyári időszakot is tudatosan szokták felújításra választani, ilyenkor az iskolai szünet miatt kisebb a forgalom, sokan szabadságra mennek, ráadásul hosszabbak a nappalok és az eső is kevesebb.

A háttérbeszélgetésen kiderült az is, hogy egyébként 17 villamosvonalon fognak hosszabb-rövidebb ideig karbantartást végezni a nyáron, ezek nagy része a külső kerületekben van. Ami a 4-6-os villamost illeti, ott a pályaszerkezet bizonyos szakaszokon elöregedett, az évenkénti felújítások pedig most értek el oda, hogy a Jászai Mari téri rész következzen. Itt korlátozás június 21-től várható július végéig. Hogy minél hosszabb szakaszon járjon a villamos, ideiglenesen végállomást alakítanak ki a Vígszínház előtt is, onnan tovább pótlóbusszal lehet majd menni a Széll Kálmán tér felé, amelyek sűrűn fognak járni. Ezek mellett kilenc nagyobb, közutakat érintő felújítás is lesz a nyáron Budapesten.

Állami munkálatok miatt is lesz vágányzár Rákosrendezőnél, de ez még nem az ottani fővárosi beruházás miatt, hanem mert a MÁV-csoport végez majd karbantartást ott. Kuriózum, hogy a BKK „vonatpótló villamost″ fog indítani ez idő alatt, így a 12-es és 14-es villamos kapacitását bővítik, ezekkel pedig el lehet jutni Újpest-központig, ahol már jár a hármas metró. 

Új 81-es trolit is indít a BKK szombat reggeltől, ez gyakorlatilag egy korábbi járat meghosszabbítása lesz és Zugló Alsórákos nevű részéhez fog új közlekedési kapcsolatot biztosítani. 

A közlekedési vállalat ezen felül dolgozik a buszok és a villamosok gyorsításán is. A buszoknál felmerül megoldásként a lámpahangolás a csomópontokban, például úgy, hogy az érkező járműhöz igazodva váltson a lámpa. Sokat tud segíteni az is, ha egy-egy csomópont után akár rövidebb szakaszon, 100 méteren jelölnek ki buszsávokat. 

Ami a villamosokat illeti, a lámpahangolás ott is segíthet, de a pályasebesség emelése is vagy éppen a megállókiosztás felülvizsgálata. Minden ilyen intézkedést utasforgalmi adatok áttekintése után javasolnak, de a végleges bevezetés előtt van társadalmi egyeztetés is, hogy akiket egy módosítás érint, el tudják mondani a véleményüket. Például az 50-es villamos vonalán egy lámpaprogram nagyságrendileg 30 millió forintba kerülne, de ezzel nyerhető 1,5-2 perc a menetidőn. 

A Magyar Hang arról is érdeklődött, azzal, hogy éjszaka már tovább járnak a metrók, valóban ritkítottak-e a hajnali menetrenden. A válasz szerint összességében több metró indul, de belső átcsoportosítás történt. Míg hajnalban a metrók 5 percenként közlekedtek, a buszok csak 10 percenként, így azokat a járatokat csoportosították át, amelyekhez nem volt csatlakozás. 

Mi lesz a Petőfi-híddal?

A Magyar Hang érdeklődött a Petőfi-híd jövőbeli felújítása kapcsán, az elmúlt időszakban ugyanis több alkalommal is bemutattuk, ennek kérdése igencsak időszerű lenne. Kérdésünkre válaszul elmondták, a híd felújításához szükséges tervezési munkára szóló közbeszerzés kiírásához a teljes dokumentációt összeállították, és lefolytatták az ilyenkor szükséges előzetes piaci konzultációt is. A következő lépés az lenne az ügyben, hogy a közgyűlés forrást biztosítson arra, hogy ki lehessen írni a közbeszerzést, ez előzetes becslések szerint 1,5 milliárd forint lehet. Walter Katalin megjegyezte: „nagyon remélem, hogy ez az ősz elején megtörténik, ez az idei évet már nem is érintené likviditásban, hiszen mire ez a közbeszerzés lezajlana, már átlépnénk a jövő évbe. De pont azért, hogy lehessen tartani a hídfelújítások ütemét, ez az egyetlen felelős döntés” – vélte.

A vezérigazgató megjegyezte azt is, hogy bár a hídfelújítás nyilván sokkal többe kerül, de ezt előbb kell megcsinálni, mint például a Rákóczi út megújításának tervezését, hiszen ez egy sokkal kritikusabb kérdés. Egyébként később a háttérbeszélgetésen elhangzott az is, hogy ha 10 éven belül nem újítanák fel a Petőfi-hidat, az önmagában még nem jelentene semmi olyasmit, hogy akkor az leszakadna a Dunába. De minél tovább húzzák a munkálatokat, annál tovább jut a korrózió, és a kivitelezés költsége egyre csak nőni fog, és idővel előállhat olyan helyzet, hogy a forgalom valamilyen szintű korlátozására is szükség lehet. Azért is fontos lenne a felújítás csúszásának elkerülése, hogy nehogy végül egyszerre két hidat is fel kelljen újítani, ugyanis a Petőfi-híd után erre az Árpád-hídnál lesz majd erre szükség.