Karantént és digitális oktatást rendeltek el az egyik budai általános iskola legalább egy osztályában hétfőn – tudta meg a Blikk. A lap információi szerint az egyik alsó tagozatos osztályban többen is koronavírusosak lettek, ezért a szülőket hétfő délelőtt értesítették, hogy vigyék haza a gyerekeket és a felszereléseiket. Az érintett osztálynál digitális oktatást vezetnek be a következő időszakra, a padtársaknál és más szoros kontaktoknál karantént is elrendeltek.
Egy hete számolt be arról a Népszava, hogy lényegében megtiltotta a kormány, hogy egyes osztályok vagy intézmények digitális munkarendre álljanak át azokon az évfolyamokon, ahol már a diákok számára is elérhető a védőoltás. Így tehát „főszabály szerint” a hatodik évfolyam fölött nem lehet tanügyi intézkedéseket elrendelni még akkor sem, ha egy vagy több tanuló, pedagógus megbetegszik.
A napokban derült ki az ATV riportjából, hogy egy pilisborosjenői általános iskolában a szülők teszteltették a gyerekeket, és így derült ki, hogy sok a fertőzött. Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányának tagja mesélte el, hogy a problémát tanárok és szülők jelezték nekik, ezzel szemben hivatalos információs nem kapott a szakszervezet.
Ekkor derült ki, hogy milyen sok diák fertőzött, és népegészségügyi karantén alá került az intézmény. Mindössze két osztály maradt a pilisborosjenői intézményben.