
A rendőrség nevében bocsánatot kért Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a Magyar Rendőrség Facebook-oldalára feltöltött videóban. „Tiszteletlen, szükségtelen és a rendőrségre nézve méltatlan kommunikáció folyt az V. kerületi lakástűzben összefüggésben meghalt nő ügyében” – fogalmazott.
„A magyar rendőrség nevében mindenekelőtt bocsánatot kérek azoktól, akiket ez érthetően és joggal felháborított, megbotránkoztatott, illetve sértett. Kérem, hogy ne ennek az ügynek a kommunikációja alapján ítéljék meg a rendőrség munkáját” – fogalmazott Gál Kristóf. „Sajnálatos módon ez a megengedhetetlen stílus árnyékot vet arra a szakmai munkára, amelyet a nyomozók, a helyszínelők és szakértők ebbe az ügybe fektettek, amely munkának köszönhető, hogy a kezdeti következtetések megnyugtató tisztázása, kivizsgálása odáig vezetett, hogy saját elképzeléseinket is felülbírálva sikerült megállapítanunk a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyét és elfognunk” – mondta. „A rendőrségnek nem csak törvényi, de erkölcsi kötelessége is a bajbajutottakon segíteni és feladatunk az építő jellegű kritikákat, hozzászólásokat meghallgatni és hasznosítani. Az országos rendőrfőkapitány a kommunikáció felülvizsgálatát rendelte el” – tette hozzá.
Mint ismert, kedden derült ki: bár először azt hitte a rendőrség, a japán nő dohányzása okozhatott lakástüzet, ami miatt meghalt, „fordulat állt be a nyomozásban”, és olyan kamerafelvételek kerültek elő, ami alapján mégis felmerült, hogy bűncselekmény történt, és gyanúsított lett a volt férj. A meggyilkolt nő ismerőseit ez ugyanakkor nem érte váratlanul, hiszen tudták, az áldozat sosem dohányzott, és rettegett a férfitől, aki korábban már bántalmazta. A Patent a nő barátaira hivatkozva a rendőrség közösségi oldalán arra is felhívta a figyelmet, hogy a nő nem dohányzott. Ezt az információt a BRFK posztja alatt is megosztotta a nő egyik barátja, mire a rendőrség visszaszólt: „Honnan tudja?”.
„A BRFK Facebook-oldalán a kommunikáció egy része az eljárásra vonatkozott, másik része a kommentekre válaszolt, ezeknek nem mindegyike függött össze a konkrét üggyel. A stílust nem kioktatónak vagy flegmának szántuk, az áldozat dohányzására vonatkozó kérdésre választ vártunk – és kaptunk is, míg a hangulatjeleket nem a halálesettel, hanem az egyes hozzászólások tartalmával összefüggésben használtuk” – közölte még kedden a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Magyar Hang megkeresésére.