Bombariadó Székesfehérvár több forgalmas pontján
(Fotó: Gerd Altmann/Pixabay)

Székesfehérvár helyi hírportálja, az Fmc.hu közösségi közlése szerint bombariadó van érvényben a megyeszékhely több pontján. Az értesülés szerint nem sokkal hat óra után több üzletközpontot, így a Budai úti Interspart és az Alba Plazát is kiürítették robbantásos fenyegetés miatt – írja a hírt szemléző VG.hu.

A Budai úti Interparból és a DM-ből fél hét után pár perccel küldték ki a vásárlókat, a közösségi médiában több helyi lakos is arról írt, hogy a rendőrség sürgősen kiküldte őket a boltokból vásárlás közben, arról viszont még nem tájékoztatták őket, hogy milyen jellegű esetről van szó. Úgy tudni, az üzletekbe érkező, áruval megrakott kamionokat is az épülettől távol váratják. 

A rendőrség nagy erőkkel vonult mindkét helyszínre, és a lap megkeresésére megerősítették a hírt, bombafenyegetésről kaptak bejelentést. Sebestyén Mária rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint „18 óra után pár perccel telefonon kaptunk egy bejelentést, hogy a Budai úti Intersparban és az Alba Plaza-ban bombát helyeztek el. A fehérvári egységek nagy erőkkel vonultak a helyszínre és megkezdték a két üzletközpont kiürítését, mely rövid időn belül le is zajlott.” A rendőrök biztosítják a helyszínt és várják a bombakutatókat.

Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András is beszámolt a bombariadókról a Facebook-oldalán. „A város több nagy bevásárlóközpontjában is bombariadót jelentettek ma este. Őszintén szólva, nehéz mit gondolni arról, aki azzal szórakoztatja magát, hogy egy telefonfülkéből bombariadókat jelent be, rengeteg embernek okozva ezzel riadalmat, teljesen felesleges bosszúságot. Ez a közösséget romboló egyszerű gonoszság, amire nincs mentség” – írta a polgármester. Mint hozzátette: „Rendőreinkben teljes a bizalmam, a nyomok alapján gyorsan kézre fogják keríteni az elkövetőt, aki ezután a törvény teljes szigorával kell szembe nézzen. A legjobb, amit a mostani helyzetében tehet, hogy feladja magát.”