
Péntek délben sajtótájékoztatót tartott Gál Kristóf, az ORFK Kommunikációs Szolgálat szolgálatvezetője a január 23-i bombariadókról. A szóvivő arról beszélt, összesen 313 iskolát vizsgáltak át a fenyegetésekkel összefüggésben, robbantásra alkalmas eszközt sehol nem találtak. A rendőrség megköszönte a diákok és tanárok közreműködését valamint a szülők megértését.
Összesen 292 intézménybe érkezett fenyegető e-mail, ebből 19 vidéki, 273 pedig budapesti iskola volt. További 21 iskolában pedig a vezetőség kérte a vizsgálatot. Több olyan iskola volt, ahol a fenyegető e-mail spam mappába került, így előfordult, hogy valamely intézmény csak csütörtök este, vagy péntek reggel vette észre azt az e-mailt, amely miatt bombariadót rendeltek el többszáz magyar iskolában. Mint hozzátette, terrorcselekménnyel való fenyegetésként vizsgálják tovább az esetet, így nagyobb a mozgástere a rendőrségnek. Már korábban is bejelentették, hogy együttműködnek az Europollal, illetve felkeresték azoknak az országoknak a hatóságait, ahol hasonló fenyegetések történtek az utóbbi időben.
A nyomozás sikeressége miatt nem részletezik az eljárásrendet, sem a más érintett országokkal folytatott együttműködést. Mint a szóvivő hangsúlyozta, nincs valós veszély a fenyegetések mögött, és nem minden esetben volt indokolt tűzszerészek alkalmazása. Szavai szerint gyakorlatilag olyan kibernyomozóik vannak, akik magasabb tudással rendelkeznek, mint az elkövetők.
Az egyik győri iskolában többen arról számoltak be, hogy a diákokat nem küldték haza az e-mail kiküldése után. Azt is többen kritizálták, hogy mindössze négy rendőr jelent meg a helyszínen, akik a tanárokkal közösen ellenőrizték a helyszínt. Mikor erről kérdezték, Gál azt mondta, konkrét intézkedésekkel kapcsolatban nem érkezett panasz, az ilyenkor bevett konkrét protokollról pedig nem kíván tájékoztatást adni.
Mint megírtuk, csütörtök folyamán több mint 300 magyarországi oktatási intézménybe érkeztek olyan fenyegető e-mailek, melyekben az állt: az iskolában robbanószerkezetet helyeztek el. A rendőrség 303 iskolát vizsgált át, a bombarobbantással e-mailben megfenyegetett intézmények mellett 16 olyat is, amelynek a vezetése kérte ezt arra hivatkozva, hogy csak így érzik magukat biztonságban. Robbanószert sehol sem találtak. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója azt írta: a bombafenyegetés durva támadás Magyarország biztonsága ellen, Gulyás Gergely viszont a kormányinfón azt feltételezte, hogy egy elmebeteg akciójáról lehet szó. Orbán Viktor pedig péntek reggel a Kossuth rádióban arról beszélt, hogy az állam a helyén van, bár tart attól, hogy „egy bolond százat csinál”, ám úgy véli, minden diák, tanár és szülő biztonságban van.