
– Ma sok újságíró hívott fel, mit gondolok Gyurcsány visszavonulásáról. Nem nyilatkozom senkinek erről. Nem mondom el, hogy ezt már 16 éve meg kellett volna tennie, akkor nem lett volna négyszer a Fidesznek kétharmada – erről posztolt Botka László szegedi polgármester, aki már évekkel ezelőtt kilépett az MSZP-ből.
Botka úgy fogalmazott, mindenkinek azt mondta, hogy őt úgy nevelték, hogy „ne rúgjak bele egy »halott oroszlánba«”. – Én szépen emlékezem Feri óriási teljesítményére 2004-2006 között. Az azóta eltelt 20 évről nem nyilatkozom, mert mától már nem fontos. Kívánok Ferinek boldog nyugdíjas éveket, a Klárával való szakításukhoz pedig sok erőt a családnak. Én maradok, aki mindig is voltam: egy európai magyar szociáldemokrata. Ehhez kaptam meg a szegediek egyre nagyobb támogatását, immár 31 éve. 1994 óta képviselőként, 2002 óta Szeged polgármestereként. Éljen az Új Magyar Szolidáris Európai Köztársaság! Szeged és én ezért küzdünk!Köszönöm erőt adó támogatásukat! – tette hozzá.