
– Újra gyűlést jelentettek be az Erzsébet hídra, ami miatt ismét jelentős fennakadásokra kell számítani Budapest közlekedésében – írta a rendőrség keddi közleménye Hadházy Ákos demonstrációjára utalva. A független képviselő az elmúlt hetekben tüntetéseket szervezett keddenként tiltakozva a gyülekezési jog szűkítése ellen, míg a Momentum politikusai és aktivistái ezzel párhuzamosan több más hidat is lezártak, így a BRFK láthatóan hasonló eseményekre készül ezúttal is.
Mint írták, „a főváros közlekedését keddenként órákra megbénító tüntetők 2025. április 8-án 17 órától másnap 22 óráig újabb gyűlést jelentettek be az Erzsébet hídra, amivel 29 órán keresztül akarták blokkolni a közlekedést. A gyülekezési jogról szóló törvény alapján Budapest rendőrfőkapitánya előíró-korlátozó határozatot hozott, amely szerint a gyűlés 2025. április 9-én 04 óráig tartható meg az Erzsébet hídon. A BRFK határozatát a Kúria hatályban tartotta- Az Erzsébet híd blokkolása csúcsidőben így is szinte a teljes fővárosi forgalomra kihat, ezért kedden már 16 órától ismét jelentős forgalmi torlódásokra kell számítani”.
Azt is jelezték, egy vonulásos gyűlés miatt ugyanezen a napon 16 és 17 óra között Budapest V. és VIII. kerületében, a Mikszáth Kálmán tér – Reviczky utca – Baross utca – Múzeum körút – Astoria – Kossuth Lajos utca – Szabad sajtó út útvonalat szakaszosan zárják le. A gyűlések miatt bevezetett forgalomkorlátozásokról térképes tájékoztató itt található.
– Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján a bejelentett és tudomásul vett gyűlések alatt - és/vagy közben - a résztvevők (esetleg mások is) többször jogellenesen foglaltak el hidakat és egyéb közterületeket. Amennyiben újra erre kerülne sor, arra kérjük a városban közlekedőket, hogy ne ragadtassák magukat erőszakos cselekményekre; a konfliktusok elkerülése érdekében kísérjék figyelemmel a rendőrség honlapját, ahol az esetleges további közlekedési fennakadásokról folyamatosan tájékoztatást adunk. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a hatályos jogszabályok keretei között mindenki számára biztosítja a békés gyülekezéshez és véleménynyilvánításhoz való jogot, ugyanakkor a jogsértések elkövetőivel szemben megteszi a szükséges intézkedéseket – zárták közleményüket.
A keddi tüntetésre hangolva maga Hadházy Ákos is posztolt már, erről itt írtunk.