Brüsszelnek és a „hazánkban lébecoló ellenzéknek” is üzennének a Békemenettel
Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, Bayer Zsolt újságíró, Fritz Tamás politológus és Bencsik András, a Békemenet Egyesület elnöke a CÖF békemenetének indulása előtt az V. kerületi Alkotmány utcában 2014. március 29-én (Fotó:MTI Fotó: Beliczay László)

Nem hagyjuk a magyar szuverenitást – jelentette ki Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója az október 23-ra tervezett kilencedik Békemenetről szóló budapesti sajtótájékoztatón hétfő este.

Csizmadia László, aki Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kuratóriumi elnöke is, az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján megtartandó Békemenettel kapcsolatban üzenetet fogalmazott meg Brüsszelnek és a „hazánkban lébecoló ellenzéknek”. Brüsszelnek címezve arra figyelmeztetett: a magyar jogállamiság a magyar demokrácián nyugszik, és visszautasítják a népfelség elvén ejtett sebeket. Demokrácia csak ott van, ahol az emberek elmondhatják a véleményüket saját sorskérdéseikről, úgy élhetik az életüket, ahogy szeretnék – tette hozzá.

Csizmadia László a jelenlegi ellenzékről azt mondta: „semmire sem volt jó” 2002-2010 között, 2006-ban pedig egy délután alatt „államterrorral véres köztársaságot hozott létre” a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Astoriánál.

A következő Békemenet október 23-án babakocsival, karon ülő gyerekekkel vonul végig azon az útvonalon, ahol „ők ezt a balhét elkövették” – mondta Csizmadia László.

Bencsik András újságíró, a Demokrata főszerkesztője a következő Békemenet okairól szólva kiemelte: nem szabad engedni, hogy az „elképesztően zajos és agresszív” ellenzéki propagandakampány bárkit is elbizonytalanítson. A Békemenet erőt adhat ehhez is – tette hozzá. Továbbá Robert Schumant, az EU egyik alapítóját idézve hangsúlyozta: Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.

Az Európai Unió atyja nem azt mondta, amit a fideszesek neki tulajdonítanak
Lakner Dávid

Az Európai Unió atyja nem azt mondta, amit a fideszesek neki tulajdonítanak

A volt francia miniszterelnök valójában nem azt írta, hogy „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.” De akkor pontosan mit is?

Bencsik András közölte azt is, hogy „egy veszedelmes politikai bűnöző készül visszatérni a hatalomba, úgy hívják Gyurcsány Ferenc”. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke a felejtésben bízik. Meg kell mutatnunk, hogy ez az ember nem térhet vissza – hangoztatta Bencsik András.

(MTI)