
Reagált a Klubrádió a Médiatanács elnökének közleményére. A hétfőtől elnémuló (már csak az internetes sugárzó) rádióadó levelében tételesen cáfolja Karas Mónika kijelentéseit.
Többek között a következőket írják: Karas Mónika azt állítja, a Médiatanács nem vette el a frekvenciát a Klubrádiótól. „Valóban nem elvette tőle, hanem jogtalanul, diszkriminatív módon nem engedte tovább használni azt, míg más műsorszolgáltatóknak biztosította az újabb hétéves sugárzási lehetőséget.”
Azt is állítja, hogy a testületnek nem volt mozgástere a frekvenciahosszabbítással kapcsolatban meghozott döntéseiben. Volt neki – állítja a Klubrádió közleménye –, hiszen például az Inforádió esetében pontosan ellenkezőleg döntött ugyanolyan előzmények után.
– Ugyanő nem mond igazat, amikor megkülönböztetésmentes egyforma mércéről beszél. A Klubrádió dokumentálta a Médiatanács diszkriminatív döntéseit, amelyekkel azonos előzmények után az Inforádió mellett másoknak is kedvezően bírálta el a szerződéshosszabbítási igényét. A diszkriminációt nem menti, hogy nemcsak a Klubrádióval szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetést – teszik hozzá.
– Csúsztat, amikor a százezreket érintő jogfosztást a kizárólag kormánypárti delegáltakból álló Médiatanács vezetőjeként megismételt „törvénysértéssel” próbálja alátámasztani: a Klubrádió egy éven belül két alkalommal késett a hatóság szerverére a heti műsorkvóták teljesítéséről szóló jelentése feltöltésével. Tehát nem elmulasztotta, ahogy Karas fogalmazott, hanem a Médiatanács álláspontja szerint is csak késett vele! De tényleg késett volna vele? A kérdéses időpontban nem volt törvényben szabott határideje az adtaszolgáltatási kötelezettség teljesítésének, amit el lehetett volna mulasztani! Az adatfeltöltés pedig megtörtént – szögezi le a rádió.
Szintén erősen csúsztat a Médiatanács vezetője a következő megjegyzésével: „ha a Klubrádió a törvényi kizáró okok miatt a hosszabbítást nem kérelmezte volna, abban az esetben a médiaszolgáltatási jogosultság lejártáig, tehát február 14-éig a médiatanács le tudta volna folytatni a pályázatot, amelyen a Klubrádió is eséllyel indulhatott volna”. Ez sem igaz a Klubrádió szerint. Úgy látják, a két ügy párhuzamosan zajlik, a pályázatot korábban is kiírhatta volna a Médiatanács, annak jelenlegi állását pedig a kizárt pályázók jogorvoslata okozza, nem pedig a Klubrádió frekvencia-hosszabbítás érdekében folytatott jogi harca.
Hivatkozik Karas a rádiós piac állandó mozgására és a rendelkezésre álló frekvenciák „korlátos állami erőforrás” jellegére is. – Akkor vajon miért hever hosszú évek óta többtucat frekvencia kihasználatlanul, köztük 2014 óta a Klubrádió régi, 95,3 MHz-es hullámhossza? – teszi fel a kérdést a rádió.
– A következő csúsztatásában azt hozza fel a Médiatanács elnöke, hogy a Klubrádió nem hét, hanem tíz éven át sugározhatott ingyenes közösségi hullámhosszon. Ám nem teszi hozzá, a műsorszolgáltatás lehetősége, a frekvencia megtartása nem a Médiatanács tevékenységének eredménye, hanem a Médiatanács 2010 és 2013 közötti sorozatos törvénysértéseinek következtében hozott bírósági ítéletek kényszerítő erejének a következménye volt – írják a közleményben.
Végül kitérnek Karas Mónika azon mondatára, hogy a Klubrádiónak továbbra is megvan sikeres pályázat esetén a lehetősége, hogy tovább szóljon. Igen ám, de ezt követően „jelképesen kihúzta a konnektorból az adóberendezés villásdugóját. De csak az egyiket!” – zárul a közlemény.
Karas Monika, a médiatanács elnöke csütörtöki közleményében a következőket írta: a médiatanács nem vette el a frekvenciát a Klubrádiótól. Mint hozzátette, a rádiót nem érte hátrányos megkülönböztetés, a médiatanács több gesztust tett a rádiónak. A meghozott döntésekben a testületnek nem volt mozgástere, azok a médiatörvényből következnek.
Hangsúlyozta: a tanács minden rádiót egyforma mércével mér. Úgy fogalmazott, hogy a médiatanács minden döntése megtámadható bíróság előtt, a bíróság pedig minden szempontot mérlegelve hozza meg döntését. A rádiónak továbbra is megvan a lehetősége, hogy sikeres pályázat esetén tovább szóljon ugyanazon a frekvencián, vagy bármely másik frekvenciára kiírt pályázaton induljon.