CÖF: Megvan a Békemenet útvonala

CÖF: Megvan a Békemenet útvonala

A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének résztvevői a Margit hídon 2018. március 15-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Fotó: Máthé Zoltán

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A „2006-os terror” útvonalán halad a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által szervezett Békemenet október 23-án - közölte a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke szerdán az MTI szerint.

A résztvevők 13 órakor gyülekeznek majd az '56-os forradalom bölcsője, a Műegyetem előtt, és 14 órától a Szabadság híd-Vámház körút-Károly körút-Erzsébet tér útvonalon vonulnak a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződéséhez, ahol 15 órától részt vesznek az állami ünnepségen és meghallgatják Orbán Viktor miniszterelnök beszédét – ismertette Csizmadia László.

Szavai szerint „nyugodt, békés, csendes összefogással kívánjuk demonstrálni, hogy itt történt a 15 évvel ezelőtti gyurcsányi terror, amely békés emberek ellen lovas attakkal, szemkilövetéssel, csonttörésekkel, vízágyúval és vipera náspángolással fenyítette az embereket. Ismét vér folyt a pesti utcákon. Megtörtént a demokrácia megcsúfolása. A menet előtt kifeszített molinónk jelszava: Soha többé, stop!”. A Békemenet résztvevői így 1956 hősei mellett a 15 évvel ezelőtti, gyurcsányi rendőrterror áldozataira is emlékeznek.

Bencsik András, a Békemenet egyik „arca” és szervezője azt mondta, hogy a rendezvényt ismét a szeretet és a féltés jegyében tartják, ugyanis ma újra „a gonosszal kell megmérkőzni” annak érdekében, hogy soha ne ismétlődhessen meg, ami 2006-ban történt, hogy egy kormány a népére támad.

 

Címkék: CÖF-CÖKA, békemenet

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Engem már nem lehet betiltani – Magyar Hang-ajánló

Engem már nem lehet betiltani – Magyar Hang-ajánló

Interjú Bródy Jánossal, Orosz Annával, Tóth Gabival, Kemenesi Gáborral és Szakonyi Károllyal. Uradalom állami pénzből a Nyírségben. A Burkáéktól visszakövetelt pénz nyomában. Keresse a friss Magyar Hangot,  Bűvös Szakács-melléklettel!

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Pogátsa Árnyékot vet, de még így se, még vele se találjuk a hazai középosztályt