
Ismét Mondok József lett Izsák polgármestere kormánypárti támogatással – derült ki vasárnap este a helyi időközi választást követően. Az ügyet viszont az teszi finoman szólva is rendhagyóvá, hogy jelenleg is per van folyamatban a polgármester ellen különféle bűncselekmények gyanúja miatt, erről még az MTI, tehát az állami hírügynökség is beszámolt az eredmény ismertetésekor. Egészen pontosan az alábbit írták: „Mondok József ellen a Kecskeméti Járásbíróságon költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt per van folyamatban. A vád szerint a volt polgármester 35 millió forint pályázati támogatásból vadászházat építtetett, ahova feleségével beköltözött. A per tárgya az is, hogy az önkormányzat jogtalanul vett igénybe csaknem 1 millió forint értékű támogatást egy olyan közfoglalkoztatottra, aki a vadászházban dolgozott.”

Míg az MTI írását a maga teljességében szemlézte például a kormánypárti Magyar Nemzet vagy a Híradó.hu, a perrel kapcsolatos sorok már nem keltették fel a szintén kormánypárti Origo figyelmét, akik ugyan az állami hírügynökség anyagát használták fel a cikk megírásához, ám a büntetőüggyel kapcsolatos részektől már eltekintettek.
Mondok egyébként azt követően lett ismét polgármester, hogy bár tavaly ősszel – mindössze 39 szavazattal – elveszítette a választást, az akkor győztes ellenzéki polgármester júniusban lemondott, ezért időközi választásra került sor, amit viszont vasárnap fölényesen megnyert a büntetőügyei kapcsán egyébként magát ártatlannak tartó, rágalmakat emlegető politikus.