
Tóth Endre, a Momentum parlamenti képviselője és oktatáspolitikusa szerdán a Facebook-oldalán egy 16. kerületi lakosra hivatkozva azt írta, hogy Észak-Pesti Tankerületi Központ betiltja az ottalvós osztálykirándulásokat, és a már leszervezett utakat is vissza kellett mondani. A tankerület szakmai vezetője, Jaksicsné Kronekker Zsuzsanna a Népszavának azt állította, hogy egyetlen iskola esetében sem tiltották meg a több napos osztálykirándulások szervezését, illetve a különbuszok bérlését, valamint a lefoglalt kirándulásk lemondása sem történt meg, de nem sokkal később a lap XV. és XVI. kerületi iskolák pedagógusaitól úgy értesült, csak egynapos kirándulásokat szervezhetnek, tudomásuk szerint a tankerületi központ vezetése erről szóban tájékoztatta az iskolaigazgatókat.
Pénteken a Népszava által korábban megkeresett pedagógus visszavonta az egy nappal korábban tett nyilatkozatát, a tankerület szakmai vezetője pedig ismét közölte, a központ nem tiltotta meg a több napos kirándulásokat, de – tette hozzá – „a köznevelési törvény értelmében az iskolák szakmailag önállóak”, így a kirándulásokról szóló döntések és a szülők tájékoztatása is „az intézmény vezetésének hatásköre”. Az egyik XVI. kerületi iskola igazgatója meg is erősítette, hogy ők az idei tanévben egynapos kirándulásokkal terveztek, de az nem árulta el, hogy ennek mi az oka.
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Totyik Tamás szerint, ha tankerületek részéről nincs is írásos utasítás, az iskolaigazgatók szinte biztos, hogy nem döntenek önállóan, saját hatáskörben pénzügyi kérdésekről. Ezek közé tartoznak a kirándulások is, hiszen egy több napos kirándulás esetén a kísérőtanároknak plusz díjazás jár. Hozzátette, a tankerületek azóta óvatosabbak, amióta előfordult, hogy pedagógusok a bíróságon perelték ki a kirándulások után elmaradt plusz juttatásaikat.