
Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a labdarúgó-szövetség honlapján közzétett nyilatkozatában sajnálkozik a futball politikai célokra való használata ellen. „A politikát figyelő állampolgárként időnként szórakoztatónak, de alapvetően azért nagyon elkeserítőnek tartom a negatív kampányra építő politikai kommunikációt. A Magyar Labdarúgó Szövetség vezetőjeként viszont mindent meg is fogok tenni azért, hogy a futball kimaradjon ezekből a politikai küzdelmekből” – szól a közlemény.
Az MLSZ elnöke szerint a futball mindenki, pártállástól függetlenül, és mindenkit szívesen látnak a mérkőzéseken. Csányi „határozottan kéri” a politikusokat, hogy a futballt ne használják a politikai harcokban. Ezúttal megjegyzi, hogy személyesen fogja a magyar válogatott következő meccsére meghívni Karácsony Gergelyt és Fekete-Győr Andrást.
Csányi Sándor a nyilatkozatot most tartotta időszerűnek megtenni, hogy egyes ellenzéki politikusok említik a labdarúgást politikai kommunikációjukban, nem feltétlenül pozitív kontextusban. Korábban ezek szerint nem érzékelte az MLSZ-elnök, hogy a labdarúgást politikai célokra használják.
Pedig a múltban is előfordult, hogy egyes politikusok „politikai harcaikban” hozták szóba a futballt. Emlékezetes például, hogy tavaly szeptemberben a fideszes Budai Gyula szerint Karácsony a Fradi ellen, vagyis a Molde mellett drukkolt a Bajnokok Ligájának főtáblájába jutásáért. A kormánypárti politikus szerint Fekete-Győr András Momentum-elnök is így tett, „mert ők nem szeretik ha Magyarország sikeres”.
„Nem az első eset, hogy egy fideszes politikus minden alapot nélkülözően megkérdőjelezi nemzeti elkötelezettségemet, hazaszeretetemet – így reagált Karácsony Gergely akkor a Magyar Hang érdeklődésére.
Budai Gyula most is megnyilatkozott a Facebookon, és nem kizárható, hogy ez volt a Csányi-nyilatkozat kiváltó oka. Egyes értelmezések szerint az MLSZ-elnök ezzel éppen azoknak a fideszes politikusoknak kívánt üzenni, akik legszívesebben kiüldöznék a stadionokból az ellenzéki politikusokat.
Ugyanakkor magában a politikusok által önös célokra használt labdarúgásról szóló nyilatkozatban már kizárólag Karácsony Gergely és Fekete-Győr András neve szerepel, a fideszes Budai Gyula valahogy kimaradt belőle. Egy szóval sem említi, hogy utóbbi képviselő Facebook-aktivitása adta volta a nyilatkozat aktualitását.