
59 ezer forint négyzetméterenként – ennyi az ára a rákosrendezői területnek, amelyet az állam az eredeti tervei szerint egy arab befektetőnek adott volna el, ám végül a főváros él az elővásárlási jogával. Csepreghy Nándor ugyanakkor nem gondolja, hogy ez áron aluli összeg lenne. Az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszterhelyettese ezt a Magyar Hangnak azzal indokolta, hogy „az állam nem ingatlanfejlesztő”.
„Két különböző dolog” a rákosrendezői terület eladási ára és az arab ingatlanfejlesztő által tervezett befektetés értéke – ez volt a válasza Csepreghy Nándornak, az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszterhelyettesének, amikor a Magyar Hang arról érdeklődött tőle: nem gondolja-e, hogy súlyosan áron alul adta volna el a külföldi befektetőnek a magyar állam a rákosrendezői rozsdaövezetet. A területben vélhetően nagy befektetési potenciál rejlik, hiszen az Egyesült Arab Emírségek-beli befektető több milliárd eurós beruházásra is hajlandó lett volna ígéretet tenni: bár a szerződésben legalább 5 milliárd eurós érték szerepel, az Emírségek januárban 12 milliárdra emelte a tétet. Csepreghy azt is hozzátette: „az állam nem ingatlanfejlesztő”, ezért ezt beruházókkal oldja meg. Mint ismert: a Budapest szívében, a Hősök tere mögött elterülő területet 50,9 milliárd forintért, nettó 59 ezer forintos négyzetméteráron adta el a száz hektáros terület nagy részét.
Csepreghy Nándort akkor érte utol a Magyar Hang, amikor az Építési és Közlekedési Minisztériumból távozott csütörtök délután. A miniszterhelyettes tartotta magát a kormánynak ahhoz az álláspontjához, hogy a fővárosnak, ha az elővásárlási joggal élve megveszi a területet, ugyanolyan értékű beruházást kell vállalnia, mint az Egyesült Arab Emirátusok-beli Eagle Hills Zrt-nek, és olyan befektetőt találnia, aki hajlandó erre. Kissé gunyorosan azt is megjegyezte: kíváncsian várják, hogy mire jut a főváros, miután a rákosrendezői terület ezredrészét kitevő Városháza Parkot sem tudták még befejezni. Arra ugyanakkor Csepreghy Nándor nem tudott válaszolni, hogy a területen szintén elővásárlási joggal rendelkező – a közelmúltban Habony Árpád és Garancsi István üzleti köreihez kerülő – Stockton Zrt. élne saját vevői jogaival, ilyen üzleti információkkal ugyanis az ÉKM nem rendelkezik.
Ha Lázár János minisztériuma nem is, a kormány valamit tudhat a magánbefektető terveiről: a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely arról beszélt, hogy egy ilyen kis cégnek biztos nem lesz 50 milliárd forintja a rákosrendezői zóna felvásárlására.