Cserét ajánlanak a politikusoknak a hajléktalanok

Tibor szerint háromféle ember lakik az utcákon, közterületeken. Ő már csak tudja, van tapasztalata: mínusz 17 fokban is a Nagyvárad téren aludt. – Az egyik a túlélő típus. Ő vissza fog kerülni az utcáról, akármi történik is. Vannak aztán a hajléktalanok. Ők azok, akik rendesen viselkednek, és elfogadja őket ez az úgynevezett társadalom. És vannak a csövesek, akik ott csinálják össze magukat, ahol éppen vannak. Mondjuk az aluljáróban.

Tibor a Népliget forgatagában állva mondja el mindezt. Rövid monológjában felskiccelt kasztrendszere is mutatja, hogy nem olyan egyszerű elrendezni a fedél nélküliek sorsát, ahogy azt Bajkai István gondolja.

A Fidesz országgyűlési képviselője, az Orbán család egykori ügyvédje ugyanis a minap azzal állt elő pártja nevében: alkotmánymódosítással kell megteremteni annak a jogi feltételeit, hogy többé ne legyen megengedve az életvitelszerű közterületen való tartózkodás, hiszen van elegendő szállás a fedél nélküliek számára. Sőt, a hajléktalanok akár a közmunkán is részt vehetnek, „ami mindenki számára nyitott”. Bajkai István kívánsága teljesült is, a javaslatot – többek között a Stop Sorossal együtt, a Jobbikkal közösen – megszavazta a Fidesz–KDNP.

Beer Miklós: Szükséges szembesülnünk a hajléktalanokkal

Beer Miklós is egyetért Székely János a lakhatás joga mellett kiálló nyílt levelével. A váci megyéspüspök beszélt a menekülthelyzetről is.

– Nem az a baj, hogy elköltenek ránk meg a szállókra több milliárd forintot – jegyzi meg a fideszes ötletre emelt hangon, széles mozdulatokkal reagálva Tibor. Szerinte máshogy kellene elkölteni ezt a pénzt. Úgy, hogy a szállón ne legyenek kényelmetlen vaságyak, piszok, drogosok, bogarak és tolvajok. Mintegy tucatnyi, életvitelszerűen közterületen tartózkodó hajléktalannal beszéltünk, és szinte mindegyikük felhozta panaszként, amit Tibor is említett. Ha nem is feltétlenül az összest, de a négy kitételből kettőt-hármat biztosan.

Lehetetlen egyik napról a másikra szállóba parancsolni őket

– Mindig ezt szokták mondani, és valóban előfordul, hogy egy szállón lopnak, vagy bogarak vannak, de ezt nem lehet ráhúzni az összesre – hangsúlyozza a Magyar Hangnak Morva Emília. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat közép-magyarországi régiójának vezetője nem feltétlenül azt tartja fő kérdésnek, hogy van-e elég szállóhely azok számára, akik mondjuk a Blaha Lujza téren alszanak. Mert számszerűen valószínűleg van, de „ezek az emberek már olyan betegségekkel, mentális problémákkal és sokszor függőségekkel küzdenek”, hogy lehetetlen egyik napról a másikra szállóba parancsolni őket. Valószínűleg az alkotmánymódosítás sem oldja majd meg ezt a problémát.

Fedél nélkül bűn az élet - Magyar Hang

A kétharmados felhatalmazással a kormányzó jobboldali pártszövetség szinte bármit megtehet ma Magyarországon.

– Csak abba gondoljunk bele, hogy mi magunk, biztos egzisztenciával élő, egészséges emberek, milyen nehezen szabadulunk meg a rossz szokásainktól. Mondjuk a napi kávétól vagy cigarettától. Ráadásul – fűzi hozzá szomorúan – a több ezerre becsült fedél nélkül élőhöz képest szinte elenyészően kevesen, mintegy néhány százan lehetnek azok, akik miatt feltehetően ez a javaslat és a módosítás megszületett. Morva szerint ők viszont most nagyon nagy bajban vannak.

– Olyan speciális egészségügyi és mentálhigénés kezelést kellene nyújtani ezeknek az embereknek, hogy arra sok szálló ma még nincs felkészülve – mondja a szakember, hozzátéve, hogy általánosságban is folyamatos önvizsgálatra és önkritikára van szükség a szociális szférában, hogy esetleg nem meghaladottak-e már azok az elvek és praktikák, amelyek mentén dolgoznak. – Meg kell érteniük a gondozóknak is, hogy ezen a területen minden apróságnak tűnő sikert hatalmas győzelemként kell megélni.

Nem lehet tudni, mennyi hajléktalan van

Morva azt mondja, elsőre nehéz megérteni, hogy miért választja valaki azt, hogy a szabad ég alatt vagy aluljáróban tölti az éjszakát, de meg kell keresni, hogy miért lehet mégis logikus ez a döntés egy hajléktalan számára, akinek adott esetben senkije sincs, és lemondott már szinte mindenről és mindenkiről. Mondjuk mert róla is lemondott már szinte mindenki.

– Ezek az emberek nagyon nehezen adják fel vagy hagyják ott azt a helyet, amely kis biztonságot, megszokást, kötődést biztosít számukra. Legyen az csak egy bolt előtti beugró, ahol a hajléktalan nagyon könnyen megszokja, ha a biztonsági őr néha ránéz, vagy a pénztáros olykor visz neki egy kávét. Nekik ez az apróság rengeteget jelenthet.

És nem csak ilyen ABC-környéki beugrókban élnek emberek, hanem lépcsőházakban, társasházak kuka- és biciklitárolójában, vízaknákban is. Éppen ezért szinte lehetetlen pontos számot adni arról, hogy körülbelül hány hajléktalan élhet ma Budapesten – hívja fel a figyelmet Morva Emília. Ráadásul vidéken egészen mást kell értenünk a hajléktalan szó alatt, hiszen attól, hogy valakinek van fedél a feje felett, még lehet, hogy elképesztő mélyszegénységben él, csak épp be tudott költözni egy romos, összeomlás előtt álló házba.

„Ordítoznak meg belénk rúgnak”

A Blaha Lujza téri aluljáróban gitározó József például az elhagyatott kecskeméti „szovjet” laktanyában lakott. Amíg fel nem gyújtották a holmiját. Ezután jött Budapestre, hogy itt próbáljon szerencsét. Szállóban volt már, nem is egyszer, de nem megy vissza. Hogy miért, arra nem felel. Forgolódik, nézelődik, próbáljuk követni a tekintetét. Ekkor vesszük észre, hogy az aluljáróban szinte minden kihelyezett plakátot letéptek vagy hagytak elrongyolódni. Hiába, a Blaha alatt erre sem figyel már senki.

József mellett a kőre terített pokrócon Mariann ébredezik. Mögötte egy csillárbolt kihelyezett kirakata. Nem tud jól aludni, csak délelőttönként, amikor mászkálnak az emberek, éjszaka ez lehetetlenség.

– Miért?

– Ordítoznak meg belénk rúgnak. Nem hagynak békén. De hallod, nem hozol nekem egy sört onnan?

A sört szereti Cecília is. Annyira, hogy már csak ez maradt neki. Meg a kávé és a cigaretta. A drogot már letette, és így a pánikbetegsége is elmúlt.

– Ha hoznál nekem egy ekkora halom speedet – olyan derékmagasságban nyújtja ki a kezét, hogy mekkorára gondolt, ezt jól meg is nézik a Blaha alatt keresztülsétálók –, akkor sem kéne. Nem ám! Nem úgy, mint ezek, már elnézést, mert nem akarok én leszólni senkit, hát hogy jövök én ahhoz? – mutat maga mellé jobbra is, balra is.

A jómódú fiatalok is megjelentek a zombik földjén - Magyar Hang

Egyre több jómódú fiatalt szippant magához a Hős utcai nyomordrog. A teljes riport.

A két oldalon két fiatalember fekszik. Egyikük egy barkácsbolt szórólapját tekeri meg cigarettának, Cecília elmondása szerint „varázsfűvel” töltik meg. Kettőt szippantanak bele, és kifejezéstelen tekintettel dőlnek vissza a matracra a gyűrött plakátok és a porosodó csillárok alá. Pár perc telik csak el, és a földről nyújtózkodnak Cecília csillámporos öngyújtójáért.

„Migránsoknak néznek minket”

– Na, most csillogni fogtok ti is – mondja, de nem csillognak, miután újra rágyújtanak. Pontosan ugyanúgy dőlnek vissza, ahogy az előbb. – Nekem a sör jön be – közben egy szívószállal kavargatja a literes dobozból műanyag poharába töltött italát

– Ki kell tölteni, mert be van itt kamerázva itt minden. Mindent lát ám! A sört is – magyarázza Cecília.

– Akkor látja azt is, ha magukat bántják az éjszaka, nem?

– De, de azzal nem törődik senki. Hát migránsoknak néznek minket, komolyan!

– Szállóra nem mennek be?

– Á, nem. Inkább elintéztük egy Király utcában lakó hajléktalannál, hogy vigyázzon a gurulós bőröndünkre. Abban van az életünk, azt húzgáljuk magunk után, mint valami csigaházat – mondja Cecília, és jó nagyot szürcsöl a sörből.

Hosszú az út az állásig

– Nagyon helyes, hogy beküldik őket a szállóra, hát miattuk zárt itt be egy büfé. Pedig azelőtt tizenhét évig volt nyitva – nyilatkozza Ferenc, akinek az a véleménye, hogy meg kellene kérdezni erről az alkotmánymódosításról a virágboltost is. Rajtunk nem múlik, ám a virágos nem óhajt nyilatkozni, keresztnevét sem árulja el. Annyit azért elmond, hogy nem szereti a hajléktalanokat, „sőt”. Hozzáteszi, hogy „van köztük rendes ember is, például ő”, és ezzel egy mellette álló, zavartan mosolygó, szakállas, trikós férfira mutat. „Mert ő segít.”

Morva Emília is mesélt róla, hogy több, a Máltai szállóján élő hajléktalan is részt vett a közmunkaprogramban, és az is megesett már, hogy innen piaci állást tudtak vállalni. Ám hangsúlyozta, hogy az idáig vezető út, nagyon hosszú, mind a gondozók, mind maguk a hajléktalanok számára. Vagyis sok időre van szükség ahhoz, míg a Blahán éjszakázóból ugyanott takarító lesz.

Szent Labre Benedek siratja Magyarországot - Magyar Hang

Elmesélek egy történetet. Hogy mit jelent hajléktalannak lenni, és hogy milyen könnyű fedél nélkül maradni.

Kivétel persze van. Erika és férje az Örs vezér tér alatt lakik: ide kényszerültek, miután leégett a lakásuk, és innen járnak közmunkába dolgozni. Az asszony büszkén mutatja az aluljáró egyik félreeső szegletében berendezett „otthonukat”. Élére hajtott lepedő, gondosan a fal mellé állított holmik, lavór a mosásához, mosakodáshoz. A kompozíció tetején pedig egy plüssmaci ül. Nem tudjuk kihagyni a kérdést.

– Ja, igen, a maci. Kéri, aranyom? Elviheti nyugodtan.

Nem visszük. Erikáék szállóra azóta nem mennek, amióta ott drogosok támadták meg a férjét.

– És tudnak itt aludni? Ez azért elég forgalmas aluljáró.

– Tudunk, aranyom, tudunk, minket nem bántanak. Ott kint alszik egy szerencsétlen, őt találják meg mindig.

A metró felé vezető kijárat mellett valóban fekszik egy plédbe bugyolált férfi. Mellette, a kövön a gitárja fekszik, és némi kenyérmaradék. Rengeteg légy dong körülötte.

Napi fizetés a munkásszállóhoz

Dolgozik Marcell is. Illetve dolgozna, ha valaki felvenné úgy valamelyik építkezésre, hogy nem kéthetenként fizet neki, hanem napidíjban. Mert akkor mehetne a munkásszállóra. Így marad neki a Blaha, a Kálvin tér, illetve a Széll Kálmán tér, ahol találkozunk. A huszonkét éves fiú néhány hete került utcára, amikor az intézetből, ahol kilencéves kora óta lakott, kirakták.

– Az a baj, hogy nem megyek továbbtanulni felsőoktatási intézménybe, így nem maradhattam.

– És erről neked nem szóltak?

– De. Pár hete. Az alatt nem tudtam intézni semmit.

– Sokan jártak még így rajtad kívül?

– Biztos vagyok benne.

– Szállóra nem gondoltál? Marcell itt szabályosan hátraugrik. Mintha legalábbis mi akarnánk vinni őt valahova, akarata ellenére.

– Dehogyis! Hát ezek bogarasak, mocskosak. Nem megyek én oda!

– Akkor marad az utca…

– Marad.

Megint a pénz - Magyar Hang

Ha körülnézünk a világban, mindenütt találunk hajléktalanokat. Azonban az ember lesüllyedését nem mindig a saját hibája okozza.

– Büszkeség is van ám a világon – ezt már Zsolt mondja, aki az Astoria lépcsőjén ül, és családja számára kéreget. Addig nem megy vissza hozzájuk, amíg talpra nem áll, és nem tud nekik többet segíteni. Csakhogy az erősen őszülő férfi már jóval nehezebben boldogul, mint az életerős, építkezésről meg napidíjról ábrándozó Marcell. Ő úgy került utcára, hogy teljesen elszegényedett, amikor félrediagnosztizálták a vastagbéldaganatát. Ezért is csattan fel keserűen, mikor előadjuk neki Bajkai ötletét.

– Szép, három műtét után hova menjek? Hát így is rugdosnak éjszakánként a külföldiek.

– Mi a helyzet a szállókkal?

– Azok tele vannak migránsokkal. Meg románokkal. Most nézzék meg azt a nőt, aki ott koldul. Román ő is.

Mire odanézünk, addigra az asszony, aki egyébként nem románul, hanem magyarul beszélt, eltűnt.

Meddig bírná egy politikus?

A Keleti pályaudvar frissen felújított, szürke, falanszterszerű aluljárójában a tolószékes József sehogyan sem illik a képbe. Mikor felvetjük neki az alkotmánymódosítás ötletét, percekig tartó, politizáló monológba kezd, de olyanba, hogy egyszer sem ejti ki egyetlen közszereplő nevét. Beszéde végén oda lyukad ki, hogy egyszer cserélne velük. Megnézné, meddig bírná egy politikus, hogy bokrokban kell aludnia, és folyton fel kell riadnia éjszakánként, mint a nyúlnak. Ő pedig addig enné a legjobb ételeket, és költené a tízmilliókat

Jót mosolyog saját ötletén, sőt dalra is fakad. Zsebéből elővesz egy ütött-kopott szájharmonikát, és játszani kezd rajta, sőt énekel is hozzá, a Vén cigány című magyar nótát. A refréntől csak úgy zeng a Keleti. „Nagyságos uraim, kérem, nem tudom, ismernek még?” A beszélgetést azzal zárja, hogy a járókelőket kezdi szidni. Hogy nem is néznek rá, vagy ha véletlenül észre is veszik, akkor elfordítják a fejüket.

Tóni atya: Egy pap nem teheti meg, hogy bezárkózik a templomba - Magyar Hang

Michels Antal, akit a Józsefvárosban a hajléktalanok papjaként ismernek, mesélt nekünk Kádár kedvenc ételéről, a roma misszióról és a velünk élő migránsokról is.

– Hát a kutyájukkal jobban törődnek, mint velünk! Babusgatják őket, meg felszedik a piszkukat is, de hozzánk még egy rossz szavunk sincs, nemhogy jó!

Persze, hogy felszedik a kutyapiszkot, tesszük hozzá már mi, hiszen ezt írja elő a jogszabály. A hajléktalanok kapcsán? Nos, ott most már az alaptörvény ír elő valami egészen mást.