„Csicskáztatás? Van az már mindenhol!”

„Csicskáztatás? Van az már mindenhol!”

Brazíliai rabszolgák (Fotó: Reuters/Rickey Rogers)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Részletek a Magyar Hang augusztus 2-i (2019/31.) számában, pénteken megjelent riportból!

Gyanakodva nézem végig az összes zöld házat Pakodon, ugyanis egyikről sem tudom elképzelni, hogy rabszolgákat rejtegettek volna bennünk. Márpedig Pirger Csaba, a megyei főügyészség sajtószóvivőjének minapi tájékoztatója szerint ez történt. Egy helyi család tagjai közül a 41 éves anya, valamint két felnőtt, huszonéves és egy fiatalkorú lánya, illetve szintén húszas éveiben járó fia a házuknál hónapokon át szállásolták el két ismerősüket. Akiket aztán személyi szabadságuktól megfosztottak, sanyarú körülményeket biztosítottak nekik, munkára kényszerítettek, rendszeresen bántalmaztak, éheztettek.

„Patkányokkal alszunk, patkányokkal eszünk" | Magyar Hang

Minderre úgy derült fény, hogy a família egyik rabszolgája, egy 24 éves lány még idén januárban kihűléshez közeli állapotban, elképesztően lefogyva (egyes beszámolók szerint 35 kilósan) kórházba került, és beszámolt róla ápolóinak, milyen körülmények között él. Ekkor kezdték meg a család ellen az eljárást, ám a lány azóta, feltehetően fenyegetés hatására, visszavonta vallomását.

(...)

– Valami nincsen rendben ezekkel az emberekkel, úgyhogy nekem úgy tűnik, hogy nem is igazán fogják fel, hogy ők rabszolgák. Most is itt mászkál az egyik a faluban, az úgy emlegeti az egyik bezárt lányt, hogy az asszony. Pedig dehogy az asszonya! – fokozza a nő. Ő is utánam szól, amikor továbbállok.

– Ilyen emberekkel élünk mi együtt. Ha ezeket nem csukják le jó hosszú időre, akkor ki kell mondani, hogy Magyarországon nincs törvény!

(...)

Mióta jellemző Zalában is a csicskáztatás? Mit mondanak a helyiek a családról és arról a bizonyos zöld házról? Milyen bevándorlóktól félnek? Mi van a sínen innen és azon túl? A válaszokért keresse a teljes riportot a Magyar Hang augusztus 2-án megjelent 2019/31. számában!

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/31. számban? Itt megnézheti!

Riportunk az olvasók támogatásával készült. Kérjük, segítsék ezután is munkánkat!